Hangulatkeltés

2022.10.09. 11:02

Gyurcsányék árnyékminisztere szerint hazugság a rezsicsökkentés

Hazugságnak nevezte a rezsicsökkentést és valótlanságokat terjesztett a koronavírus-járvány idején az orosz vakcinákról Gyurcsány Ferenc feleségének oktatási és kulturális árnyékminisztere.

Barkóczi Balázs, a DK képviselője interpellál az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. június 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Az Origo cikksorozatának második részéből az is kiderül, hogy Barkóczi Balázs a határon túli magyarok ellen hergelte a közvéleményt, amikor szégyennek nevezte, hogy a pandémia idején a kormány 36 milliárd forinttal támogatta a külhoni nemzettársainkat.

A 2009-ben még MSZP-s önkormányzati képviselőként jogerősen garázdaság miatt elítélt Barkóczi Balázs már a Demokratikus Koalíció szóvivőjeként és parlamenti képviselőjeként támadta a rezsicsökkentést. Gyurcsány Ferenc feleségének oktatási és kulturális árnyékminisztere a nyár közepén az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt fejtegette, hogy „a rezsicsökkentés már akkor is egy hazugság volt, legalábbis abban a formájában, ahogy ez Magyarországon megvalósult, amikor a kormány bevezette”.

Szerinte ugyan 2011-ben nagyon magas volt a gáz világpiaci ára, amit a kormány egy jogszabállyal korlátozott, amivel egyrészt magának szerzett népszerűséget, másrészt a veszteséges szolgáltatókat fillérekért felvásárolta.

Barkóczi arra is hivatkozott, hogy 2013-tól a gáz szabadpiaci ára csökkenni kezdett, sőt 2016-ban már alacsonyabb volt, mint a rezsicsökkentett ár. – És most is egy hazugság, amikor kivezeti, és elhiteti a magyarokkal, hogy csak hétszeres áron juthatnak hozzá – hangoztatta Gyurcsányék árnyékminisztere. A műsorvezető közbevetésére, hogy az emberek a rezsicsökkentést úgy élték meg, hogy segítettek nekik, Barkóczi Balázs úgy reagált:

Hát, na jó, csak mellette kormányozni is kellene. Tehát […] És ilyen segítség semmit nem ér, és semmit nem számít.

A rezsicsökkentés tagadása nem az első valósághamisítási kísérlete volt az árnyékminiszternek. A koronavírus járvány idején, 2020 december végén azt követelte a DK nevében, hogy a kormány „ne riogassa tovább az embereket az orosz vakcinával”, hanem oltson az Európai Unió által engedélyezett, biztonságos német–amerikai vakcinával. Barkóczi Balázs arra hivatkozott, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: hatezer ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra.

A Gyurcsány-párti politikus azzal uszított az orosz oltóanyag ellen, hogy szerinte nem vizsgálták be, és nincs uniós engedélye, továbbá az orosz emberek és a tudósok is széles körben elutasították.

Szintén a világjárvány idején, 2020 májusában Facebook-videójában támadta a kormányt a DK szóvivője, amiért 36 milliárd forinttal támogatta a határon túli magyarokat.

Barkóczi szerint az Orbán-kormány a legnagyobb bajban szúrta hátba a magyarokat, mert „36 ezermillió forintot küld külföldre. […] Egész életünkben keményen dolgozunk és adózunk, fizetjük Európa egyik legtöbb és legmagasabb adóit, majd, amikor bajba kerülünk, akkor a befizetett adónkból nem nekünk segítenek, hanem elküldik a határon túlra. Ilyen hitvány, gerinctelen és nemzetietlen galádságot még Orbán Viktortól és a Fidesztől is ritkán látunk. Orbán most annyi pénzt küld a határon túlra, amennyiből a 300 ezer munkanélküli fejenként 120 ezer forintot kaphatna, ilyen sok pénzről beszélünk. Ez pedig egyértelműen szégyen” – fogalmazott Barkóczi.

Az eredeti cikk itt olvasható el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában