Elkutattuk

2022.10.23. 09:09

Bemutatták Kálomista Gábor dokumentumfilmjét a 2006. őszi események hátteréről

Az alkotás azután készült, hogy Hann Endre pert indított az Elkxrtuk című film miatt. – Az Elkxrtuk egy játékfilm, nem lehet rajta számonkérni a dokumentarista pontosságot – hangsúlyozta Lánczi Tamás politológus az Elkutattuk című dokumentumfilmben, amelyet szombat este mutatott be a Hír TV.

Kálomista Gábor, a Megafilm producere MTI/Vasvári Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

"Senkitől sem szabad elvitatni azt a jogot, hogy megfogalmazza, hogy szerinte mi történt 2006 őszén"

– hangsúlyozta Lánczi Tamás politológus az Elkutattuk című dokumentumfilmben, amelyet a Hír TV-ben mutattak be szombaton este. Az alkotás azután készült el, hogy Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője beperelte Kálomista Gábort az Elkxrtuk című film miatt, amiből bírósági ügy lett. A producer filmes stábbal érkezett a bíróságra és készítette el a szombaton bemutatott dokumentumfilmet – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Az Elkutattuk című film többek között kitér a 2006. szeptemberi és októberi események hátterére, annak előzményeire. Mint a filmben elhangzik: „Legújabb kori történelmünknek egyik legsötétebb korszakáról van szó.” A műsorban a megszólalók felelevenítik az Apró család közéleti működését, majd azt, hogyan lépett Gyurcsány Ferenc a politikai színtérre. Ezután az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról esik szó. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a 2006-os eseményekre utalva úgy fogalmaz: ez volt a posztkommunizmus végső lelepleződése.

"Ez egy játékfilm, a dokumentarista pontosságot nem lehet rajta számonkérni"

– emelte ki Lánczi Tamás az Elkxrtuk című filmre áttérve. A dokumentumfilmben elhangzik az is, hogy a mozifilmben máig tisztázatlan okokból magára ismert Hann Endre, ugyanakkor a többi szereplő ezt nem tette. A narráció szerint hazánkban az a ritka eset történt, hogy ebből bírósági eljárás lett.

Alkotók is megszólalnak a dokumentumfilmben: Helmeczy Dorottya, az Elkxrtuk producere kiemelte, hogy a mozifilm egy politikai krimi, amelyben különböző  karaktereket és politikai helyzeteket mutattak be. Felelevenítette azt is, hogy maga Hann Endre nyilatkozta azt korábban a HVG-nek adott interjújában a moziról: „Annyira abszurd az egész, hogy épeszű ember nem hiheti el.”

A teljes cikket ide kattintva érheti el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában