Paranoid jelenség

2022.08.17. 08:05

Régóta keresik a Fidesz-ügynököket a baloldalon

Nem újdonság az újabb jobbikos pártszakadással összefüggésben előkerülő Fidesz-ügynöközés a baloldalon. A Gyurcsány-listára felkéredzkedő Jakab Péter és hívei már nemcsak Gyöngyösi Márton mostani Jobbik-elnököt, de Vona Gábor korábbi pártvezetőt is ügynökváddal illetik. Egy kis visszatekintéssel láthatóvá válik, hogy a magyar baloldal csaknem tíz éve keresi a Fidesz-ügynököket saját sorai között, ezzel is elterelve a figyelmet a valódi politikai teljesítményük hiányáról – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: MTI / Soós Lajos

Az első vádaskodás, amely a magyar baloldalon belül tevékenykedő szereplők között alakult ki, talán 2013-ra datálható. A korábbi Fidesz-alapító, majd SZDSZ-es miniszter Fodor Gábor akkoriban alapította meg a Magyar Liberális Pártot, amelyet az akkor is éppen összefogás-narratívát gyártó baloldalon árulásként éltek meg. A már akkor is veteránnak számító politikus erről saját maga beszélt egy 2021-es interjúban, amit a Partizánnak adott.

Fodor Gábor elmondta: sokan vádolták akkor azzal, hogy csak meg akarja osztani az ellenzéket, illetve hogy valójában a Fidesz pénzeli őket ennek érdekében. Az azóta már lemondott és a politizálástól egy időre visszavonult egykori pártelnök egyébként ezt visszautasította,

szerinte azért kellett liberális pártot alapítani, mert a meglévő politikai blokkokban nem volt ilyen. Az interjúban Fodor Gábor rettenetesnek nevezte a mai ellenzéket, ami Face­book-kommentek színvonalán nyilvánul meg, de úgy vélekedett, hogy a közélet már 2014-ben sem volt sokkal jobb, ezért hozta létre a Liberális Pártot. A párttal kapcsolatban kijelentette: soha semmiféle juttatást nem kapott cserébe a kormányoldaltól.

Célkeresztbe került Mesterházy

Ezzel együtt az akkori 2014-es baloldali összefogáshoz végül Fodor Gábor is csatlakozott, a Mesterházy Attila MSZP-elnök, miniszterelnök-jelölt által vezetett közös listán a 4. helyen szerepelt, és újabb négy évre országgyűlési képviselői mandátumot is szerzett.

A 2010-ben és 2014-ben is miniszterelnök-jelöltként induló, történelmi választási bukásokat bemutató MSZP-s kormányfőjelöltre is hamar rávetült a gyanú, amely szerint valójában a Fidesz beépített ügynöke.

Az internetes fórumokról a nagypolitikába is átszivárgó feltételezés a 2022-es választási kampányban is előkerült, amikor is Fekete-Győr András, még a Momentum miniszterelnök-jelöltjeként egyenlőségjelet tett a Fidesz és Mesterházy Attila MSZP-s országgyűlési képviselő közé.

Mesterházy egyébként Veszprémben indult volna egyéni képviselőjelöltként, de kikapott az előválasztáson, a közös baloldali listára pedig nem került fel.

Ilyen előzmények után nem meglepő, ha a Jobbikban is előkerültek a klasszikus baloldali szólamok, miután a minden idők legkisebb Jobbik-frakcióját eredményező 2022-es választásokon ők is a baloldali összefogással próbáltak szerencsét. Ismert, Jakab Péter pozíciói egy ideig stabilnak tűntek pártján belül, azonban mégis viszonylag hamar leváltották volna a választási kudarc után. Jakab végül közösségi oldalán jelentette be, hogy távozik az elnöki posztról, majd új pártot kezdett építgetni, pár napja pedig konkrétan azt posztolta, hogy a Jobbik a Fidesz csicskapártja lett. Az őt követő elnököt, Gyöngyösi Mártont is megvádolta már Fidesz-ügynökséggel, hiszen mint írta, Gyöngyösi úgy beszél és fogalmaz, mint a Fidesz szokott.

Ennél tovább ment a Jobbik Pest megyei elnöke, aki szintén a napokban jelentette be, hogy Jakabot követve kilép a pártból. Zágráb Nándor nemcsak a mostani Jobbik-vezetést tekinti Fidesz-ügynöknek, hanem szerinte médiaszerepléseivel a Jobbik korábbi miniszterelnök-jelöltje, Vona Gábor is módszeresen a Fidesz érdekében rontotta Jakab Péterék esélyeit.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Volt idő, amikor Jakab Péter és Gyöngyösi Márton nem tartották egymást beépített embernek / MTI / Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában