Szelektív memória

2022.08.09. 20:40

Nem tágítanak a csalásvádtól Gyurcsányék

Kitartóan választási csalással vádaskodik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK). Ezúttal Gréczy Zsolt értelmezte a saját szája íze szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) idei parlamenti választásokról szóló jelentését, erős hangsúlyt fektetve az egyenlőtlenségekről szóló megállapításokra. Arról azonban nem beszélt a DK képviselője, hogy évekkel, sőt évtizedekkel korábban pont a baloldalra vetült a választási csalás bűntettének árnyéka – írja a Magyar Nemzet.

Hemzseg a csalási lehetőségektől a választási rendszer és a lebonyolítás – jelentette ki Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a Facebookon közzétett videójában. Gréczy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentésére utalva azt állapította meg, hogy az április 3-i választáson nem voltak egyenlők a versenyfeltételek az ellenzék és a kormánypártok között. Hozzátette: a Fideszt segítette a sajtószabadság és a pártatlan tájékoztatás hiánya, továbbá a kormánypárti médiatúlsúly is. Emellett – a jelentésre hivatkozva – kritizálta a választás lebonyolításának rendszerét. Úgy értékelte, a határon túli szavazókra más szabályok vonatkoztak, mert eltérő módon történt a voksolás, bár ezt részletesen nem fejtette ki, ahogy minden indoklás vagy érv nélkül azt is sikerült megállapítania, hogy vidéken nyomást gyakoroltak az emberekre annak érdekében, hogy ne vegyenek részt ellenzéki gyűléseken. Ezek alapján

 Gréczy azt a feltételes módban fogalmazott végkövetkeztetést vonta le, hogy az EBESZ szerint választási csalások sorozata vezethetett a Fidesz győzelméhez. A DK-s politikus szerint a választási rendszer torz, hazug és alkalmatlan, továbbá megkérdőjelezte annak szabad és demokratikus mivoltát.

Az „objektív mércéjű” szervezet

Sokak véleménye szerint megkérdőjelezhető a Gréczy által idézett szervezet elfogulatlansága. Már a választások előtt tárgyi tévedésben voltak, amikor a még hivatalban lévő Áder János akkori köztársasági elnökre volt köztársasági elnökként hivatkoztak. A nagyobb gondnak azonban az tűnik a szervezettel, hogy megállapításaik és következtetéseik egyoldalú és homályos forrásokból származtak. Mint arra az Alapjogokért Központ az elemzésében rámutatott,

 az EBESZ a baloldal által terjesztett félinformációkat és csúsztatásokat ismételte el bürokratikus köntösbe ágyazva. Emiatt azt sem tartották meglepőnek, hogy a Magyarországra delegált EBESZ-tagok többsége köthető volt valamelyik Soros György által létrehozott struktúrához. 

Az Alapjogokért Központ megállapításaival egybehangzanak annak a tanulmánynak a következtetései, melyet Varga Réka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) dékánja és Mázi András igazságügyi hivatásrendi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár jegyez. Az írás konklúziója alapján elmondható: a delegáció nem kellően tájékozódott a hazai jogszabályi környezetről, és megvalósíthatatlan vagy más államoktól nem megkövetelt kritériumokat támasztott. A szerzők azt is kiemelték, hogy az EBESZ bizonyos megállapításai egyes állami szervek függetlenségének hiányát sugallták, konkrétumok említése nélkül. 

Láncszavazás 2002-ben

Kimaradt Gréczy Zsolt videójából, hogy a 2002-es országgyűlési választások idején jogosan merülhetett fel megalapozottnak tekinthető választási csalások gyanúja, ugyanis húsz évvel ezelőtt éppen a baloldalra vetült ennek árnyéka. Sokan emlékeznek még arra, hogy a balliberálisok akkoriban eleinte támogatták a nemzetközi megfigyelők jelenlétét, de a számukra kedvező eredmények tükrében csendesen visszavonták az erre vonatkozó kezdeményezésüket. Ez már csak azért is gyanússá vált, mert akkoriban az is szóba került, hogy a baloldal szavazatvásárlásba foghatott kicsempészett és kitöltetlen szavazólapok segítségével. A folyamat állítólag úgy zajlott, hogy

 a megvásárolt szavazó csak a borítékot dobta az urnába, a szavazólapot kicsempészte, ezután a szervezőnek átadta kitöltésre, majd a kitöltött szavazólapot a következő csaló bevitte a szavazóhelyiségbe, az urnába dobta, és az üres szavazólapot kihozta. Ellenértéket a kitöltetlen szavazólap után kaphatott. Amikor a választások után a Fidesz népi kezdeményezést indított, majd törvénymódosítást kezdeményezett a szavazatok újraszámlálására, a baloldali kormány kétszer is elutasította annak napirendre vételét.

Szelektív baloldali memória

Arról is megfeledkezhetett Gréczy, amikor a 2013-as bajai időközi választáson a DK-s Kőrösi Gusztávot, solti cigány kisebbségi képviselőt érték csaláson. A képviselő egy megrendezett videóban a Fideszt vádolta a bűncselekménnyel, ám végül a baloldaliak buktak le a hamis felvétellel. Kőrösi vallomása szerint a videó megrendelője Király György, a Magyar Szocialista Párt sporttagozatának alelnöke volt. De csalásra buzdított a baloldal az idei választáson is. Mint a Magyar Nemzet beszámolt róla, Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt arra kérte a lakcímmel nem rendelkező külhoni magyarokat, hogy jelentkezzenek szavazásra egy billegő körzetben, mert ezen akár három mandátum sorsa is múlhatott volna. 

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Gréczy Zsolt  (Fotó: MTI/ Máthé Zoltán)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában