Első rész

2022.08.22. 06:48

Amikor az alvilág és a politika összeér

Csaknem hetven alkalommal kerül szóba Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök személye a Gyárfás Tamás és Portik Tamás közti, utóbbi által a 2000-es években titokban rögzített beszélgetéseken – derült ki a Mediaworks Hírcentrumának elemzéséből. A Fenyő-gyilkosság perében fontos bizonyítékként kezelt hangfelvételek leiratát átolvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy az alvilág korábbi meghatározó figurája nemcsak kapcsolatot keresett Gyárfáson keresztül Gyurcsányhoz, hanem a saját túlélését is általa látta biztosítottnak.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A kétezres évek elején az 1990-es évek rettegett, azóta már több leszámolás ügyében jogerősen elítélt maffiózója, Portik Tamás és a Nap TV tulajdonosa, Gyárfás Tamás rendszeresen találkoztak, kettejük társalgását Portik minden alkalommal rögzítette, a több száz órányi hangfelvételt 2018 decemberében foglalta le a rendőrség.

Portik azt állítja, ő Gyárfás parancsára likvidáltatta Fenyő János médiacézárt. Fontos megjegyezni, hogy Gyárfás a felvételeken ezt soha nem ismerte el, igaz, nem is nagyon igyekezett cáfolni.

Gyárfás Tamás a Fővárosi Törvényszéken 2020 elején. A volt sportvezetőt Fenyő-ügyben felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolják.
Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

Portik Tamás: Te azt mondtad nekem, mikor én megkérdeztem még akkor is, hogy igaz lassan nem tudom hány éve volt, ’96? Azt hiszem lassan nyolc-kilenc éve.

Gyárfás Tamás: Igen.

P. T.: Én mutattam és kérdeztem tőled, hogy mi legyen az emberrel? Szétb…sszuk? Erre te mondtad, hogy igen. Ne…, nem én tettem (?) ilyeneket, most nehogy kitaláld a végén…

Gy. T.: [közbeszól] Én, én, ezt úgy emlékszem, akkor, hogy…

P. T.: …és te mondtad nekem, hogy külön, hogy nem érted, hogy miért, de tönkre akarja tenni, el akarja venni tőled a tévét stb.

Gy. T.: Így van.

P. T.: Kivoltál. Látszik rajtad…, látszik rajtad most, hogy például olyan pályán vagy, hogy az gusztustalan. Látszik az arcodon, látszik, hogy… Hát, a már, olyan gusztustalan, hogy pozitív értelemben, gusztustalanul jó pályán vagy, arra értem. Látszik rajtad a megjelenéseden, jól nézel ki, nyugodt vagy, kiegyensúlyozott.

Gy. T.: Mert te megoldottad.

Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség 2019 nyarán emelt vádat felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fenyő-ügyben. A vádirat szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János. Az úszószövetség volt elnöke és a Vico nagy hatalmú ura között az évtized közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki.

Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízta Tasnádi Pétert, hogy szervezze meg a gyilkosságot, aki azt tizenkétmillió forintért vállalta, azonban, miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a megbízást.

Ezért Gyárfás megbízta az éjszakai életben már akkor is jól ismert Portik Tamást, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Rohácot a médiamogul megölésére. Rohác 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerületi Margit utcában a piros lámpánál a gépkocsijában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte a médiacézárt. Gyárfás és Portik is ártatlannak vallja magát.

Visszatérve a hangfelvételekhez, az azokon rendre előkerülő Fenyő-gyilkosság mellett nem mellékes az sem, hogy a Gyárfás és Portik közötti beszélgetésekben csaknem hetvenszer emlegetik a felek Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nevét leginkább abban a kontextusban, hogy Portik Gyárfáson keresztül akart kapcsolatba lépni az egykori szocialista kormányfővel.

Portik a Nap TV egykori elnökétől azt kérte, hogy kapcsolatai révén hozza össze tekintélyes politikusokkal (köztük leginkább Gyurcsánnyal) és rendőri vezetőkkel. A maffiózó azzal próbált házalni az MSZP környékén, hogy olyan információi vannak, amelyek az akkori MSZP–SZDSZ-kormány számára nagyon értékesek lehetnek, és abban bízott, hogy Gyurcsányék ezért cserébe szemet hunynak bűnei fölött.

A felvételekből egyértelműen kiderül, hogy Portik leginkább Gyurcsány személyében látta biztosítottnak a védelmét, ráadásul még azelőtt, hogy a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökét 2004-ben kormányfőnek választották volna. Az is sokatmondó, hogy Portik a baloldali politikus ambícióival is tökéletesen tisztában volt, hiszen az egykori olajbűnöző arról beszélt Gyárfásnak, hogy „Gyurcsány följebb fog menni a sportminisztériumból” és miniszterelnök akar lenni. Ez később Medgyessy Péter megpuccsolása után meg is történt.

Portik: Azt mondják, a Gyurcsány is a te, ö, ö, barátod.

Gyárfás: Jó, ja, jó a viszonyunk, igen.

P. T.: Jó. Együtt is üzleteltek, jó.

Gy. T.: Nem üzletelünk, én senkivel nem üzletelek.

P. T.: Jó.

Gy. T.: Nem, hidd el, egy, egy üzleti társ…

P. T.: Mi igaz abból, hogy a Gyurcsány följebb fog menni a sportminisztériumból?

Gy. T.: Hát ő miniszterelnök akar…

P. T.: Akar lenni, így igaz. Igaz?

Majd, amikor Gyurcsány már miniszterelnök volt, a bűnöző szinte könyörgött az úszószövetség volt elnökének, hogy hozza össze a kormányfővel: „Kérlek, tedd meg azt, hogy menj el a Gyurcsányhoz. Olyan, mintha hozzám jönnél, nem hozzá.”

Gyárfás ugyanakkor állítja, a sorozatos kérések ellenére sem teljesítette az alvilági leszámolások kulcsfigurájának tartott férfi kérését, aki a felvételek tanúsága szerint a 2006-os választások miatt is aggódott.

Portik: De jobb így végigcsinálni, mint megvárni a… amikor újabb négy évre, bár az Isten adná, hogy a Gyurcsány nyerjen…, mert én attól tartok, hogy…

Gyárfás: …ebben az a…

P. T.: …Fidesz, mert én nem paktálok le velük… énbennem látják a lehetőséget. Bennem látnak olyan jövőbeli lehetőséget…

Portik Tamás
Portik Tamás a tárgyalóteremben 2016-ban. Fotó: Kovács Tamás/MTI

Sőt, a maffiózó azt is kijelentette, ha Gyárfás megmondja, mit csináljon „akkor megnyeri a Gyurcsány [a választásokat]”.

Portik egyébként a politikai színezetű robbantásokról szerzett információival jelentkezett a szocialistáknál, azt állítva, hogy a jobboldalnak állt érdekében a politikai robbantássorozat. Ez többször visszaköszön a felvételekből, sőt a bűnöző zavarosan beszélt Gyárfásnak egy ismerőséről, aki szerinte tudja, mi állt a merényletek hátterében.

Azt nem tudni, hogy Portik akár személyesen, akár közvetítők útján beszélt-e erről végül Gyurcsánnyal, igaz Gyárfásnak volt alkalma a bukott kormányfővel találkozni, illetve bármilyen üzenetet eljuttathatott számára. A Nap-keltében Gyurcsány és a többi szocialista vezető tulajdonképpen egymásnak adták a kilincset, de a hangfelvételeken elhangzik az is, hogy Gyárfás és Gyurcsány egy úszórendezvényen biztosan találkoztak.

Gyárfás ennek ellenére azt állítja, nem segített Portiknak. Ugyanakkor tény, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányok regnálása alatt a bűnözőnek nem esett baja, hiszen csak a 2010-es kormányváltás után, 2012-ben csapott le rá a rendőrség. Portikot azóta jogerősen elítélték a Prisztás-gyilkosság és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyében, de még több eljárás van folyamatban ellene. A politikai robbantások ügyét pedig továbbra is homály fedi.

Rohác, Jozef
Jozef Rohác hallgatja az első fokú ítéletet Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. március 31-én. A szlovák állampolgárságú Rohác neve számos ponton előkerül a szövevényes történetben.
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Köztudott, az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: bomba robbant a Független Kisgazdapárt akkori – időközben elhunyt – elnökének Torgyán Józsefnek, valamint a fideszes Szájer Józsefnek a lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is.

Sokáig tartotta magát az az elmélet is, hogy a magyarországi merényleteket Ivan Lexa, a SIS, a szlovák titkosszolgálat mindenható irányítója rendelte meg. 

A székházrobbantások ügyében – rongálás miatt – indult nyomozást egy idő után, mivel „az elkövetők kiléte nem volt megállapítható”, a rendőrség megszüntette.

Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a legújabb, hivatalosan eddig még nem bizonyított megállapítások szerint alvilági zavarkeltésről volt szó, ugyanúgy, ahogy 1996 őszén, amikor a kézigránátos robbantásokkal a Portik-féle kör el akarta terelni a figyelmet az olajügyekről és távozásra akarták kényszeríteni az akkori országos főkapitányt, jelenlegi belügyminisztert, Pintér Sándort. Utóbbi be is jött: Pintért Horn Gyula utasítására Kuncze Gábor akkori belügyminiszter leváltotta.

Ahhoz, hogy megértsük, Portik miért ragaszkodott Gyurcsányhoz, vissza kell mennünk az olajos időkig. Gyurcsány Ferenc nevét kevesen hozzák összefüggésbe az olajjal, holott az egykori kormányfő vagyonosodásában nyilvánvalóan szerepe volt a hozzá is köthető Fortus Rt.-nek.

Ez volt az a cég, amely vélhetően a titkosszolgálati segítséggel létrehozott Energol Rt. (ennek a vállalkozásnak volt Portik a marketingigazgatója) egyik beszállítója volt. Megjegyezzük, az Energol alapításától kezdődően a katonai titkosszolgálat és annak 2009-ben elhunyt nagy hatalmú irányítója, Stefán Géza bábáskodott a cég felett. A vállalkozás vezetői ellen büntetőeljárás indult, de a hosszan elhúzódó, a Gyurcsány-kormányzat idejére eső olajperben végül mindenki megúszta komolyabb büntetés nélkül.

A Fortus képviselői az olajos vádak ellen azzal védekeztek, hogy tudtukon kívül, hamis számlákon keresztül vettek részt az ügyletekben. A társaságot a Gyurcsány-birodalom zászlóshajója, az Altus Rt., valamint a Magyar Villamos Művek (MVM) 1995-ben alapította meg. Előbbi 45, utóbbi 55 százalékos tulajdonrészt birtokolt. A Fortus tájékoztatása szerint egyébként csak 1996-ban negyvenezer tonna fűtőolajat értékesítettek a villamos műveknek.

Nem elválaszthatatlan az olajügyektől az sem, hogy Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska milyen döbbenetes kapcsolatrendszerrel rendelkezett és nyilvánvalóan rendelkezik is. Erre jó példa az Energol Rt. alapításánál említett Stefán Géza, aki szoros baráti viszonyt ápolt az Apró családdal. A legendás katonai elhárítót többször ki is tüntették a Gyurcsány-érában.

Apró Piroska titkosszolgálati, állambiztonsági összeköttetéseit mindezek mellett az is igazolja, hogy a rendszerváltás után felügyelőbizottsági tag volt abban az 1991-ben létrehozott S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt.-ben, amelyben az elnök-vezérigazgatói teendőket éveken keresztül a 2006-ban elhunyt Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója látta el. A céget lényegében magán-titkosszolgálatnak tartották, amely az úgynevezett elbocsátott légió tagjaiból verbuválódott. Apró Piroska édesapja Apró Antal, az Országgyűlés egykori elnöke, az MSZMP KB tagja. Testvére, ifjabb Apró Antal az állambiztonságnál dolgozott, méghozzá a Medgyessy Pétert is beszervező III/II-es főcsoportfőnökségnél. És ha ez még valakinek nem lett volna elég, Horn Gyula miniszterelnöki kabinetfőnökeként Apró Piroska szinte az egész ország működésére rálátott.

Ide tartozik, hogy a Horn-kormány idején biztosítva hagyták a jogszabályi hátterét a rendkívül jól jövedelmező olajozásnak, valamint a halasztott vámfizetésnek. Előbbi lényege az volt, hogy a háztartási tüzelőolajat (hto) kevésbé adóztatták, mint a gépkocsikba használt üzemanyagot, így a hto-t érdemes volt különböző kémiai folyamatokkal, szőkítéssel gázolajjá színezni és úgy értékesíteni. Utóbbi pedig azt tette lehetővé, hogy a hamis papírokkal alapított cégek, miután hatalmas mennyiségben vásároltak külföldről, majd adtak el belföldön olajat, gyakorlatilag eltűntek a hatóságok látóköréből, természetesen úgy, hogy egy fillér járulékot nem fizettek be.

Figyelemre méltó, hogy a botrány kirobbanása környékén Gyurcsány Ferenc és bizalmasa, Jagiellowicz Györgyné távozott a Fortusból, vagyis a későbbi miniszterelnök lemondott felügyelőbizottsági, az üzletasszony pedig elnöki tisztségéről. Tény továbbá az is, hogy a Fortus üzleti kapcsolatban állt egy másik nagy olajcéggel, az MSZP-s hátterű ETL Rt.-vel, amelyről tudni lehet, hogy szintén az Energol egyik beszállítója volt.

Az ETL felügyelőbizottságába 1996-ban, az olajügylet legjövedelmezőbb évében került be a szocialisták fő energetikai szakértőjeként ismert Karl Imre és Szűcs Erika, a szocialisták országos választmányának akkori tagja is. Szűcs később a Gyurcsány-kormányban vállalt miniszteri tisztséget, de követte a volt kormányfőt a DK-ba is. Karl Imre sem került messze a Demokratikus Koalíciótól, Facebook-oldalán gyakorlatilag folyamatosan a DK érdekeit szem előtt tartva, lényegében pártaktivistaként posztolt. És mindezek mellett évekkel ezelőtt az is napvilágot látott, hogy egy, az olajügyek miatt tartott 1997. augusztusi házkutatás során az Energol Rt. irányításában 1996 márciusától részt vállaló, a székházrobbantásokkal kapcsolatba hozott Dékány István feleségének a lakásán találták meg annak az offshore cégnek az alapító okiratát, amely a Gyurcsány-féle Fortusban volt tulajdonos.

Végül érdemes áttekinteni, hogy cikksorozatunk első részéből milyen lényeges információk derülnek ki.

· Az olajbűnözés virágkorában, az 1990-es években Portik Tamás, az alvilág későbbi meghatározó figurája és Gyurcsány Ferenc is jelentős olajügyleteket bonyolított, előbbi az Energol Rt.-n, utóbbi a Fortus Rt.-n keresztül.

· Gyurcsány cége, a Fortus az Energol beszállítója volt.

· Az olajos botrány kirobbanását követően a Fortus Rt.-ben tulajdonos offshore cég alapító okirata, egy házkutatás alkalmával, az Energol igazgatója feleségének otthonából került elő. Gyurcsány kimenekült a Fortusból.

· A szocialista kormányzások idején Portik Tamás gyakorlatilag érinthetetlen volt. Az Energol vezetői lényegében büntetés nélkül úszták meg az büntetőeljárást.

· Portik Tamás szoros kapcsolatba került Gyárfás Tamással, a Nap-kelte egykori producerével. Az ügyészség vádirata szerint a kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező Gyárfás kérésére Portik gyilkoltatta meg a producer riválisát, Fenyő János médiamogult. Portik és Gyárfás tagad.

· A nyomozás során előkerültek azok a hanganyagok, amelyek Portik és Gyárfás beszélgetéseit tartalmazzák. A felvételeken csaknem hetven alkalommal ejtik ki Gyurcsány nevét.

· Az egykori olajbűnöző Gyárfáson keresztül próbálta felvenni a kapcsolatot Gyurcsány Ferenccel. A szocialistákat szerette volna információkkal segíteni.

· Gyárfásnak volt alkalma Gyurcsánnyal találkozni, illetve bármilyen üzenetet eljuttathatott számára. A Nap-keltében Gyurcsány és a többi szocialista vezető tulajdonképpen egymásnak adták a kilincset. Nem tudni, pontosan mi történt.

Folytatás következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában