Szoboravatás

2022.05.22. 13:03

Novák Katalint próbálta provokálni egy román szenátor Erdélyben (videó)

A talpig népviseletbe öltözött PSD-s politikus szerint Erdély román föld volt és mindig is az marad.

Miközben Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Bethlen Gábor szobrának ünnepélyes leleplezésén vett részt Gyulafehérvár főterén a magyar református egység napja alkalmából, közben egy román szenátor provokációjára is sor került – írja a Magyar Nemzet.

A talpig népviseletbe öltözött Călin Matieş, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa először egy virágot és egy román színű kokárdát nyújtott át Novák Katalinnak, majd azt mondta neki: 

Erdély román föld volt és mindig is az marad

számolt be róla a Főtér erdélyi hírportál. 

Matieș meg sem hallgatta, mit mond a magyar államfő arról, hogy reméli, a két nép békében élhet Erdélyben, előkapott egy Avram Iancut ábrázoló képet, és Bethlen Gábor szobra elé helyezte. 

A jelenlévő gyulafehérvári polgármesternek felrótta, hogy 150 évvel Avram Iancu halála után a román nemzet hősének kellene szobrot állítani.

A Főtér beszámolója szerint Deák Árpád nagyváradi szobrászművész impozáns alkotása olyan tekintélyt parancsolóan ábrázolja Bethlen Gábort, Erdély nagy fejedelmét, hogy meg lehet érteni, miért jutott egyesek eszébe, hogy Avram Iancunak is kellene egy hasonló – ha nem nagyobb – szobor a gyulafehérvári várban.

A fenti videóban pont lemaradt a jelenet, amit a Maszol.ro portál vett fel ahol Balogh Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke a provokátorhoz lépve egy gesztussal lenyugtatta a felevült románt.

 

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök, Gabriel Plesa polgármester (balról a második) és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (balról a negyedik) Bethlen Gábor szobrának ünnepélyes leleplezésén Gyulafehérvár főterén a magyar református egység napján, 2022. május 21-én / MTI / Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában