Járvány

2022.05.06. 11:39

Magyarország több mint félmillió koronavírusteszttel segít három térségbeli országot (videó)

Moldovának 455 ezer, Észak-Macedóniának 72 ezer, míg Montenegrónak 30 ezer antigén gyorstesztet küld Magyarország, így támogatva a három állam védekezését a koronavírussal szemben – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy

az ukrajnai háború, a régiót érő rendkívül súlyos biztonsági kihívások miatt az elmúlt időszakban jóval kevesebb szó esett a világjárványról, noha az még nem ért véget, ezért továbbra is különös figyelmet kell fordítani az egészségügyi védekezésre.

Magyarország az utóbbi másfél-két évben is sokat segített más országoknak különböző eszközökkel, például oltóanyagokkal és maszkokkal, szombaton pedig több mint félmillió vírustesztet szállítanak le a két nyugat-balkáni államnak és Moldovának – közölte.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Ukrajnával szintén szomszédos Moldova Magyarország stratégiai partnere, amely nehéz helyzetben van jelenleg, mivel az ukrajnai háború kitörése óta több százezer menekült érkezett az országba.

Márpedig a menekültek tesztelése komoly erőfeszítéseket igényel, ezért hazánk valamelyest enyhíteni próbálja a helyi egészségügyi rendszerre háruló nyomást

– húzta alá.

A miniszter hozzátette, hogy a háború súlyos kockázatot és komoly terheket jelent az Ukrajnával szomszédos országokra, Magyarországra is már csaknem 700 ezer ember érkezett az utóbbi hónapokban.

Moldován is nagy nyomás van, átérezzük ezt a helyzetet, ezért is segítünk

– fogalmazott.

Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában