Toborzás

2022.05.06. 12:23

Benkő Tibor: a sport és a katonaság egybeforr

A sport és a katonaság kapcsolatáról, „egybeforrottságáról” beszélt a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség idei toborzó emlékfutásának indító rendezvényén pénteken Budapesten.

Benkő Tibor azt mondta: az erős honvédség építéséhez nem csak kiváló, korszerű haditechnikai eszközökre van szükség, hanem olyan elhivatott katonákra is, akik bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között a legelszántabbak, a legbátrabbak tudnak lenni. Ehhez elengedhetetlen a testi, fizikai felkészültség – szögezte le.

Szükség van továbbá kiválóan felkészült, a hazájuk iránt elkötelezett fiatalokra is. Ezt segíti a hazafias honvédelmi nevelés is, amelynek célkitűzéseiért a Honvédelmi Sportszövetséggel közösen dolgoznak

– mondta.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy az 1830 kilométeres, 219 településen áthaladó futáshoz a települések jelzőtábláinál minél többen csatlakoznak majd, ezzel társadalmi támogatást adva a katonáknak.

Benkő Tibor a magyar sport napja alkalmából üdvözölte Magyarország sportolóit. A miniszter köszönetet mondott teljesítményükért, áldozatvállalásukért, amelyet Magyarországért, a nemzetért, s azért tesznek, hogy a magyar embereknek örömöt szerezzenek.

A futáson résztvevő katonáknak kitartást, erőt kívánt, s felhívta a figyelmüket: ők most egyszerre képviselik Magyarországot, a Magyar Honvédséget, a magyar sportolókat.

Résztvevők rajtolnak a Magyar Honvédség toborzó emlékfutásának indító rendezvényén Budapesten, a Stefánia Palotánál 2022. május 6-án, a magyar sport napján.
Forrás: Máthé Zoltán/MTI

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, a rendezvény védnöke azt mondta: a toborzó emlékfutás indulása méltó ünneplése a magyar sport napjának. Mint felidézte: 1875. május 6-án rendezte első szabadtéri rendezvényét a Magyar Atlétikai Klub. Ennek emlékére 2000 óta minden évben megünneplik május 6-án a magyar sport napját.

A MOB elnöke felhívta a figyelmet, hogy az emlékfutás május 20-án, a honvédelem napja előtt egy nappal ér majd célba, így nem csak a sport napja, hanem a honvédelem napja kapcsán is köszöntötte a katonasportolókat.

Gyulay Zsolt hangsúlyozta a MOB és a Magyar Honvédség együttműködésének fontosságát. Elmondta: a MOB 127 éves történetében 163 katonaolimpikon szerepelt, közülük 13-an a legutóbbi, tokiói olimpián is részt vettek.

Az emlékfutás vezetőjének Kaposvári László, a Magyar Honvédség Parancsnokának törzsfőnök támogató helyettese adta át a stafétát. A vezérőrnagy kiemelte: a jó fizikum alapfeltétele a katonalétnek. A futás pedig az egyik legjobb eszköz a kitartás, a lélek, a küzdőképesség erősítésére.

A Magyar Honvédség minden eszközt megragad, hogy támogassa az egészséges életmódra nevelést, hiszen ez az egészséges társadalom záloga - tette hozzá.

A Magyar Honvédség, az Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért és a Katonaolimpikonok Baráti Kör által szervezett, az egész országon átívelő toborzó emlékfutás célja, hogy népszerűsítsék a katonai hivatást, a sportot és az egészséges életmódot.

A futás pénteken, a magyar sport napján a budapesti Stefánia Palotától indult. A bemelegítést Rédli András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar párbajtőrvívó tartotta.

A résztvevők visszaérkezésekor avatják majd fel a magyar katonaolimpikonok emléktábláját.

A futás során érintett településeken belül bárki csatlakozhat a katonákhoz. A szervezők az egyes helyszíneken különféle bemutatókkal, véradássál, megemlékezésekkel, kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Nagyszabású rendezvények lesznek többek között Tatán, Székesfehérváron, Veszprémben, Szombathelyen, Kaposváron, Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon és Egerben is. A részletes programról a Magyar Honvédség karrier- és közösségi oldalán lehet tájékozódni.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a Magyar Honvédség toborzó emlékfutásának indító rendezvényén Budapesten, a Stefánia Palotánál 2022. május 6-án, a magyar sport napján. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában