A társadalom alapja

2022.04.20. 22:42

Potápi: a magyar kormány politikájának lényege, hogy nemzetben, közösségben, családban gondolkodik

A nemzetpolitikai tevékenységgel elsősorban a gyerekek és a fiatalok felé fordulnak - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a horvátországi Drávaszögben.

A magyar kormány politikájának lényege, hogy nemzetben, közösségben, családban gondolkodik, "számunkra ez a társadalom alapja" - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán a horvátországi Drávaszögben, miután letették a magyar állami támogatással épülő pélmonostori Magyar Kulturális Központ, Könyvtár és Óvoda alapkövét.

Potápi Árpád János elmondta: a nemzetpolitikai tevékenységgel elsősorban a gyerekek és a fiatalok felé fordulnak. "Ha őket nem támogatjuk, húsz év múlva gyakorlatilag már nem lesz miről beszélnünk" - fogalmazott.

Közös érdeknek nevezte a gyerekek és családok megerősítését, és emlékeztetett rá, hogy ezt szolgálja a 2016-ban elindított óvodafejlesztési program is, amely már negyedik ütemben zajlik.

Hozzátette: Kárpát-medence szerte csaknem ezer óvodát újított, illetve épített fel a kormány; 400 óvodában építettek játszóteret, valamint odafigyeltek arra, hogy a külső mellett belső megújulás is történjen, ezért továbbképzéseket szerveztek az óvónőknek.

A magyar kormány 2020 karácsonyi kormányhatározatának köszönhetően 1 milliárd 300 millió forintos támogatásból a kórógyi, a szentlászlói és a pélmonostori óvodafejlesztés valósulhat meg - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy utóbbi 600 millió forintos beruházást jelent.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) által koordinált projekt keretében 80 gyermek befogadására alkalmas óvoda, színházi előadások megtartását is szolgáló, 120 férőhelyes rendezvényterem és egy központi könyvtár is épül.

Potápi Árpád János emlékeztetett, hogy a Fidesz egymás után negyedszer nyerte meg kétharmaddal az országgyűlési választásokat, és úgy vélekedett: "ez a példás összefogás lehetőséget ad arra, hogy folytatni tudjuk a közös elhatározásainkat és a céljaink megvalósítását".

Rámutatott: ezt nemcsak a magyarországi magyarságnak köszönhetik, hanem a Kárpát-medencében, illetve a világban élő magyaroknak is, hiszen 2014 óta bárhol éljenek magyar állampolgárok a világban, szavazati joggal is bírnak.

Szeretném mindenkinek megköszönni azt, hogy elment szavazni, illetve visszaküldte a levélszavazatát és bennünket támogatott április 3-án - mondta.

Jankovics Róbert, a HMDK elnöke beszédében kiemelte: mindannyian fontos döntéseket hoznak nap mint nap. "Döntünk például arról is, hogy magyarul szólunk-e gyermekeinkhez" - fogalmazott.

Reményének adott hangot, hogy az említett óvodáknak és az általuk nyújtott új lehetőségeknek köszönhetően még nagyon sokáig hallhatnak majd magyar nyelvet Pélmonostor, Szentlászló és Kórógy utcáin.

Az ünnepség keretében időkapszulát is elhelyeztek az alapkőben, amelybe többek között egy levelet helyeztek el, amelyet Potápi Árpád János, Jankovics Róbert és Tomislav Rob, Pélmonostor polgármestere láttak el kézjegyükkel.

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a külhoni szavazásról, valamint a szerbiai választások magyar vonatkozásairól tartott sajtótájékoztatón a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. fővárosi székházában 2022. április 4-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában