Érthetetlen ötlet

2022.03.01. 19:57

Ukrajna nem kap európai vadászgépeket az oroszok elleni harcban

Cáfolták a kormányok Josep Borrell kijelentését, miszerint hetven gépet küld Ukrajnának három uniós tagállam.

Az ukrán parlament arról adott hírt hétfőn, hogy Lengyelország, Bulgária és Szlovákia összesen hetven harci repülőgépet adna Ukrajnának, Lengyelország pedig a területén lévő légibázisairól lehetővé tenné ukrán pilóták felszállását is. Sajtóértesülések szerint hétfőn már ukrán pilóták is érkeztek Lengyelországba, hogy felvegyék az adományozott katonai gépeket – írja a Magyar Nemzet.

– Bulgária nem ad Ukrajnának vadászgépeket

– cáfolta a jelentéseket Kiril Petkov bolgár miniszterelnök, aki arról is beszámolt, országának kevés repülőgépe van, és még az alkatrészek szállítása is problémát okoz.

– Teljesen abszurd, hogy ebben a pillanatban adjunk nekik – szögezte le a kormányfő, hangsúlyozva, fegyvereket sem exportáltak Ukrajnába, és Kijevből nem is érkezett erre vonatkozó hivatalos kérés. Hozzátette: ha mégis sor kerülne katonai logisztikai támogatásra, az az Európai Unión és a NATO-n keresztül fog történni. Petkov ugyanakkor említést tett arról, humanitárius segélyekkel igyekeznek segíteni az ukrajnai civileket. A segítségnyújtás keretében Bulgária ruhákkal, cipőkkel, sátrakkal és takarókkal teli teherautókat küld a kelet-európai országba, azonban a kormányfő elmondta, még ennek a műveletnek a megszervezése sem egyszerű feladat.

– A határig könnyű eljutni. De hogyan magyarázod meg, hogy a teherautóban csak takarók vannak, és nem valami más?

– magyarázta Petkov. A bolgár vezetés továbbá arról is döntött, gyorsított eljárásban tervezik kiadni a Bulgáriába érkező ukránoknak a munkavállalási vízumot. Petkov hétfői közleménye szerint eddig 190 bolgár állampolgárt menekítettek ki Ukrajnából.

– Szlovákia nem tervez semmi ilyesmit. Sőt az ukránok még csak nem is kérik ezt tőlünk

– reagált Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter a híresztelésre, miszerint MiG–29-es típusú vadászgépeket küldenek Ukrajnába.

Hozzátette, a kormány valóban tárgyal arról, hogy eladnák a szóban forgó gépeket, ugyanakkor felelőtlenségnek tartanák, ha ezeket bármiféle kompenzáció nélkül odaadnák bárkinek. A politikus kedden ismertette, meghaladta az ötvenezret a Szlovákiába érkezett ukránok létszáma, ugyanakkor azt még nem tudni, hogy maradnak-e az országban. Hozzátette: a menekültek mintegy húsz százalékának van szüksége szállásra, többségük azonban csak egy éjszakát tartózkodik a számukra felállított létesítményekben.

– Messze vagyunk még a csúcstól – vélekedett Nad, aki még több menekültre számít a szomszédos országból. A szlovák lakosság egy része attól tart, csatlakoznia kell majd az ukrajnai harcokhoz, mások viszont önként csatlakoznának az ukrán erőkhöz. A kormány azonban felhívta az emberek figyelmét, hogy a törvények értelmében a szlovákoknak tilos külföldi harcokban részt venniük.

– A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülőgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, amelynek az észak-atlanti szövetség nem részese

– jelentett ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden közös lengyelországi sajtótájékoztatójukon.

Újságírói kérdésre válaszolva Stoltenberg elmondta, a katonai tömb kiáll Ukrajna mellett, humanitárius és fegyverszállítmányokat is küld neki. Hangsúlyozta azonban, hogy nem akarnak a konfliktus részese lenni, ezért nem áll szándékukban bármilyen fegyveres erő küldése Ukrajnába, és repülőgépeket sem irányítanak az ukrán légtérbe. A főtitkár nyilatkozatát Duda is megerősítette.

Borítókép: Lengyel MIG-29-es Malborkban 2021. augusztus 27-én Anadolu Agency via AFP / Cuneyt Karadag

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában