Az volt a kiszolgáltatottság

2022.03.15. 13:54

Giró-Szász András: az orosz energiától a Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt sokkal nagyobb függésben voltunk, mint napjainkban

Ha most lennének a választások, egyértelmű Fidesz-győzelmet várna, egyébként pedig úgy gondolja, „szerencséjük van a magyaroknak”, „hogy egy ilyen tragikus háborús helyzetben Orbán van a kormányrúdnál” – erről Giró-Szász András, a Miniszterelnökség korábbi államtitkára, Orbán Viktor egykori belpolitikai főtanácsadója beszélt az ATV.hu-nak adott interjúban.

Minden kormánynak a legfontosabb célja ilyen helyzetben, hogy a rábízott országot és nemzetet megkímélje a háború közvetlen hatásaitól 

– mondta el Giró-Szász András, egykori államtitkár és belpolitikai főtanácsadó az atv.hu-nak adott interjújában, annak kapcsán, hogy Magyarország ki tudna-e maradni az orosz-ukrán háborúból. Az egykori főtanácsadó álláspontja szerint a magyar kormány eddigi reakciói és intézkedései ezt a célt szolgálták, amelyek közepette a közvetett hatások – társadalmi nyugtalanság, gazdasági és monetáris következmények – ilyenkor természetesek, a kormányzat csak ezek mértékének és következményeinek lehet a befolyásolója. A politikus leszögezte: ehhez, illetve ennek sikeres és eredményes végrehajtásához szüksége van felelős társadalomra, felelős sajtóra és felelős ellenzékre is – álláspontja szerint – csak az kritizáljon bátran, aki magába nézve elmondhatja, hogy ő ennek a felelősségteljes hozzáállásnak a gyakorlója. 

Az elmúlt 12 év alatt az Orbán kormány sikeresen kezelt jó néhány hazánkat érintő világszintű válságot: a 2008-as gazdasági világválság következményeit, a devizahitelezés problémáit, a migrációs helyzetet. 

Az ukrajnából érkező menekültek befogadása és megsegítése kapcsán Giró-Szász András felidézte, hogy legutóbb a menekültügy kezelését az uniós biztos, a Bizottság alelnöke is dicsérte, amikor a határnál tett látogatást. A kormány jól kezelte a járvány összetett kérdését és most ezt a szörnyű háborús helyzetet is. Az eddigi válságok kezelésének eredménye, valamint az ezek révén megszerzett tapasztalatok egyértelműsítik számomra, hogy mekkora szerencsénk van nekünk magyaroknak, hogy egy ilyen tragikus háborús helyzetben Orbán van a kormányrúdnál – értékelt az egykori államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek milyen árat kell fizetni a 13 éves Putyin „barátságért”, az egykori főtanácsadó szerint a történelem adja majd meg a helyes választ. Emellett kiemelte, hogy Magyarországot geopolitikai helyzete kulturálisan a nyugathoz kötötte az elmúlt ezer évben, de gazdasági és hatalmi kapcsolatai révén akkor tudott jól és függetlenül működni, amikor a realitásokat figyelembe véve éppúgy figyelt Nyugat-Európára, mint az orosz vagy az ottomán birodalomra.

A jelenlegi helyzetben is hasonló a helyzet, azonban Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy Magyarország jelenleg is európai érdekeket képvisel, ellentétben az ellenzék vádjaival. A politikus felidézte, hogy

Orbán Viktor világossá tette, hogy teljes mértékben elítéli ezt a független állam elleni agressziót, s Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitásáért. 

De ha nem ezt mondta volna, akkor nyilván ezeket a szavakat hiányolnák az ellenzéki okoskodók. Kicsit olyan ez, mint a klasszikus viccben: ha van rajta sapka, akkor azért hibás, ha nincs, akkor meg azért! Eddig azt szajkózta az ellenzék, hogy az Orbán kormány kerékkötője lesz az Oroszország elleni szankcióknak. Most, hogy a magyar kormány egyértelműen kijelentette, hogy az Unió részeként gondolkodik, s ha a döntés a szankciók politikája – amit mindamellett racionális alapon nem helyesel – akkor is támogatja és végrehajtja azt – állapította meg az egykori államtitkár.

Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy a Paks2 oroszokkal való megépítésének a tervét a Bajnai-kormány alatt készítették elő. 

Magyarország 2010 előtt sokkal nagyobb függésben volt, mint napjainkban. 2010 előtt az akkori Gyurcsány-Bajnai kormányok eladták a MOL 25 százalékát az oroszoknak, a szocializmusból örökölt beszerzési útvonalakon kívül nem léteztek alternatívák, s nem rendelkezett az ország kellő mértékű gáztároló kapacitással. 

Ez az időszak volt a legnagyobb kiszolgáltatottság időszaka, s azok a balliberális politikusok hozták létre, akik az Orbán-kormányt kritizálják most. Azt az Orbán-kormányt, amelyik visszavásárolta a MOL-t az oroszoktól, s ezáltal tulajdoni befolyást szerzett a horvát nemzeti energiavállalatban, az INA-ban, valamint a szlovák Szlovnaftban. Azt kritizálják, amelyik kiépítette az Adriai-tengerig a hagyományos és cseppfolyós gáz szállítására is alkalmas vezetéket, amelyik létrehozta szlovák viszonylatban azt a csőrendszert, amelyen keresztül a norvég gáz beszerzése válhat lehetővé, valamint a kétirányú konnektorkapcsolatot Romániával. Az Orbán-kormány visszavásárolta a stratégiai gáztározókat, amelyek lehetővé teszik, hogy a gázárfolyam szempontjából kedvezőbb időszakokban is legyen felvásárlás. Tehát a mostani és reményeim szerint jövőbeni kormány az orosz gáz megkerülhetetlenségének realitása mellett mindent megtett, hogy Magyarország energiaellátásának többlábúságát előkészítse. Mi ez, ha nem előrelátás? S ha ez nem, akkor semmi nem mutatja a felelősségteljes kormányzást – szögezte le – Giró-Szász.

Az aktuális külpolitikai helyzet mellett a jelenlegi választások kapcsán is nyilatkozott Giró-Szász András. Elmondta, hogy nem hitt abban, hogy egy ilyen vita létrejön Márki-Zay-val, de Gyurcsánnyal sem. Felidézte a 2006-os választások kapcsán, hogy az Európai Unió is teljesen más testtartást vett föl 2006-ban a választások előtt. Akkor az Európai Unió pénzügyi biztosát Joaquín Almuniának hívták, aki a spanyol szocialista pártnak volt a főtitkára azt megelőzően, és ő akkor a 15 év gyakorlatától eltérően nem kérte márciusban a fő számokat a szocialista magyar kormánytól, hanem elfogadta, hogy azokat majd csak a választások után adják meg. 

2005-ban az Almunia vezette pénzügyi biztosság nem követelte ki a Gyurcsány-kormánytól ezeket a számokat, és ezért az akkori kormány magabiztosan tudta állítani a 3,5 százalékos államháztartási hiányt. Így csak a választások után derült ki, hogy ez közel 10 százalék

– idézte fel az egykori főtanácsadó.

A jelenlegi választások kapcsán felmerülő kérdésre, hogy Márki-Zay Péter el tudja-e hitetni az emberekkel, hogy „egy vagyok közületek”, a „nagyfiúkkal” szemben, a Medgyessy Péter érzetet, Giró-Szász András úgy értékelt:

nem gondoltam volna 2002 és 2004 között, hogy egyszer bekövetkezik a pillanat, hogy időt, energiát és szavakat fogok arra pazarolni, hogy Medgyessy Pétert mentegessem. Most mégis azt mondom Medgyessy Péterhez képest Márki-Zay Péter minden nap  »útelágazódáshoz « érkezik.

Emellett hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint a legnagyobb különbség a képességeken túl a rutin. Medgyessy Péter a ’70-es évek közepétől a rendszerváltásig a szocialista technokrata réteg egyik csúcsembere volt, rengeteg tapasztalattal. Az ő államigazgatásban való eligazodása, problémamegoldó-képessége összehasonlíthatatlan Márki-Zay Péterével. Medgyessy azon vérzett el, hogy egyetlen hatalmi csoportnak sem volt érdemi tagja a szocialista párton vagy az SZDSZ-en belül, és egyszerűen kigolyózták, amikor a gazdasági érdekeiknek keresztbe feküdt – értékelt Giró-Szász András, a Miniszterelnökség korábbi államtitkára, Orbán Viktor egykori belpolitikai főtanácsadója beszélt az atv.hu-nak adott interjúban.

Borítókép: Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Lázár Jánossal közösen, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján az Országházban 2015. július 21-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában