Csak sodródnak

2022.02.09. 06:18

Teljes a káosz a baloldalon

Alig több mint ötven nappal a választás előtt a kormányzásra való teljes alkalmatlanság, a kommunikációs káosz, nem utolsósorban pedig törésvonalak jeleit mutatja a Márki-Zay Péter nevével fémjelezett baloldal. Hódmezővásárhely polgármesterének tömegeket sértő szavain túl se programot, se köztársaságielnök-jelöltet, s úgy általában semmiféle jövőképet nem tud kínálni a választóknak a Gyurcsány Ferenc által megálmodott összefogás.

A hivatalos kampány ugyan már február 12-én elkezdődik, a választásig pedig alig több mint ötven nap van hátra, az ország vezetésére vonatkozó totális alkalmatlanságát mutatja a baloldal, amelyen belül immár egyre inkább felszínre kerülnek a személyes ellentétek - írja a Magyar Nemzet. Erre utal, hogy a napokban a Momentum elnöke a Gulyás Márton-féle Partizánban arról beszélt:

Bár elkészült a közös ellenzék programja, nem tudja megmondani, hogy az mikor lesz nyilvános. Donáth Anna arra sem tudott válaszolni, hogy rajta lesz-e a közös listán, de elmondása szerint nem tervezi, hogy beül a parlamentbe.

Azt viszont egyértelművé tette, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén nem kíván szerepet vállalni Márki-Zay Péter kormányában. Sőt, meglepő módon kijelentette azt is: egyelőre arról sem fontos beszélni, hogy egy Márki-Zay-kormányban milyen tárcát vihetne a Momentum. Donáth szavaiból végül kiderült az is, hogy a baloldal egyelőre kínlódik egy lehetséges köztársaságielnök-jelölt megnevezésével is. Mint mondta: a „szívének legkedvesebb” nevek nem vállalják el az ellenzék jelölését, de még nem adták fel, hogy megtalálják az ideális személyt. Szerinte az sem lesz kudarc, ha végül a baloldal nem állít államfőjelöltet Novák Katalinnal szemben.

Jelen állás szerint erre bőven van esély. Ismert, Márki-Zay Péter nemrég Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökét kérte fel a posztra, mondván: ő képes kifejezni a nemzet egységét, személye és munkássága jobb- és baloldalon egyaránt szimpatikus.

Érdekes állítás ez annak tükrében, hogy Iványi decemberben a Fideszre utalva arról beszélt a Népszavának: nemcsak magában, hanem vasárnapi nyilvános istentiszteleten is szokott imádkozni „az alkalmatlan és gonosz emberek félreállításáért”. Bár Iványi vállalná a jelöltséget, Márki-Zay a Telexnek nem győzte hangsúlyozni, hogy nincs abban a pozícióban, hogy „a hatpárti konszenzus hiányában felkérje”.

Az összefogás pártjai meglehetős távolságtartással fogalmaztak saját miniszterelnök-jelöltjük ötletével kapcsolatban, azt hangsúlyozva: közösen döntenek a jelölésről, és csak utána tesznek bejelentést.

A Jobbik viszont egyértelművé tette, hogy nem áll be Ivánnyi mögé. Jakab Péter a Spirit FM-en arról beszélt, hogy pártja egy nemzetközileg elismert magyar professzort szeretne, de még zajlik a vita az ellenzéken belül, és összesen három személy van versenyben a jelöltségért. „Nincs felhatalmazásom, sem Iványi Gábortól, sem az ellenzéki pártoktól” – reagált Jakab arra a kérdésre, hogy Iványi szerepel-e a három jelölt között.

Hódmezővásárhely polgármesterének tömegeket sértő szavain túl tehát se programot, se köztársaságielnök-jelöltet, s úgy általában semmiféle jövőképet nem tud kínálni a választóknak a Gyurcsány Ferenc által megálmodott összefogás. Ismert:

Márki-Zay Péter szerencsétlen, megtévesztett, tájékozatlan, illetve ostoba embereknek nevezte a Fidesz szavazóit, míg a rezsicsökkentés támogatóit sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak titulálta.

Márki-Zay egyértelművé tette, hogy a rezsicsökkentésnek azt a formáját, amit Orbán Viktor kitalált, nem szeretné fenntartani, egyúttal ostobaságnak nevezte, hogy a világpiaci árakat „meg lehet állítani a határon”.  "Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni" – javasolta a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Borítókép: Donáth Anna, a Momentum alelnöke füstbombát tart fel a „Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!” címmel meghirdetett kormányellenes demonstráción a belvárosi Alkotmány utcában 2018. december 16-án.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában