A valói főnök

2022.02.10. 06:25

Gyurcsány évértékelője igazolni fogja a mini Feri-plakátokat

Gyurcsány Ferencnek úgy kell megmutatnia, ő a baloldal vezére, hogy nem húzhatja magára a Fidesz kommunikációs támadását. Ezzel a helyzettel ugyanakkor igazolja a mini feris plakátokat – mondta Kiszelly Zoltán arról, hogy a DK-elnök annak ellenére megtartja évértékelőjét, hogy Márki-Zay Péter korábban szilenciumra kérte őt. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint a Gyurcsány után csak napokkal később évet értékelő Márki-Zayt rendhagyó módon, ellenőrzött körülmények között engedhetik megszólalni, nehogy újabb botrányt okozzon.

Pénteken tartja évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc, amit a Facebook-oldalának tanúsága szerint órási várakozás övez hívei között, akik – mint egyikük fogalmazott – „mértékadó iránymutatást” várnak tőle az elkövetkezendő ötven napra. Az eseményt különösen pikánssá teszi, hogy Márki-Zay Péter csak napokkal később tart évértékelőt, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje ráadásul korábban arra kérte a DK elnökét, hogy a kampányban húzódjon hátra. 

– Az Orbán Viktor által teremtett hagyományra rákapaszkodva Gyurcsány Ferenc 2005 óta tart évértékelőt, aki most azzal érvelhet, hogy nem a Márki-Zay által kért szilenciumot töri meg, hanem a hagyományt folytatja. Viszont azzal, hogy folytatja a hagyományt, megtöri a szilenciumot 

– jellemezte a helyzetet a Magyar Nemzetben Kiszelly Zoltán, aki nem tartotta kizártnak, hogy Hódmezővásárhely polgármestere hiába kérte beszéde elhalasztására a bukott miniszterelnököt. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója hangsúlyozta: fontos üzenete van annak, hogy Gyurcsány az ellenzéki vezetők közül elsőként, a legerősebb baloldali párt elnökeként értékeli az évet, amivel azt jelzi, hogy valójában ő Orbán Viktor igazi ellenfele. 

– Gyurcsány Ferencnek most úgy kell beszélnie, mint az okos lánynak Mátyás királynál, hogy mond is valamit és nem is. Úgy kell megmutatnia, hogy ő a baloldal vezére, hogy nem húzhatja magára a Fidesz kommunikációs támadását. Ezzel a helyzettel ugyanakkor igazolja a mini Feris plakátokat 

– mondta a politológus, aki szerint Gyurcsány ezért várhatóan elsősorban a DK-sokhoz fog beszélni. – Kérdés, hogy be fog-e jelenteni valamilyen, elsősorban a saját híveit lelkesítő konkrétumot. Annak érdekében, hogy Márki-Zaynak ne okozzon nagy károkat, ilyen lehet például, hogy ő is országjárásba kezd, ha máshol nem is, a DK-s jelöltek körzeteiben – mondta Kiszelly Zoltán, aki szerint ugyanakkor kérdéses, hogy Gyurcsány a következő ötven napban mennyire tartja magát a szilenciumhoz. 

A politológus Márki-Zay Péterrel kapcsolatban kiemelte: beszédes, hogy Hódmezővásárhely polgármestere az ATV-ben még kommunikációs stábjának súgása ellenére is csupán harmadjára tudta megmondani saját évértékelőjének pontos dátumát. Mint Kiszelly fogalmazott, „bébiszitterei” valamiképpen Márki-Zay körül maradnak majd, aki így rendhagyó módon, ellenőrzött formában fog beszélni, nehogy újabb botrányt okozzon. A politológus azt nem tartotta valószínűnek, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje vasárnapi bejelentkezéseihez hasonlóan Simon Andrással közösen, kérdezz-felelek módon tartja meg évértékelőjét. 

– Lehet, hogy egy előre megírt szöveget fognak felolvastatni vele, amiből kihúzták a botrányos részeket. Akárhogy is lesz, Márki-Zayt csak ellenőrzött körülmények között engedhetik megszólalni 

– húzta alá Kiszelly Zoltán, aki szerint Hódmezővásárhely polgármesterétől nem várható nagy meglepetés sem a mondanivaló, sem a stílus tekintetében. – Olyan őt hallgatni, mint egy felhúzott, rossz gramofont, rendre ugyanazokat a paneleket, ugyanazzal a hanghordozással ismételgeti. Szinte biztosan most is azt állítja majd, hogy a jelenlegi az elmúlt ezer év legkorruptabb kormánya, vagy hogy itt haltak meg a legtöbben Covidban – mondta Kiszelly, aki arra számít, hogy beszédében Márki-Zay – várhatóan a három roma jelölt ügyével – támadni fogja a mögötte álló pártokat is. 

– Valamilyen erőt, eredményt fel kell mutatnia, mert enélkül teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a hat párt, azon belül is a DK és Gyurcsány a főnök 

– összegzett Kiszelly Zoltán.

Borítókép: Kérdés, hogy a DK elnöke bejelent-e valamilyen konkrétumot, amivel híveit lelkesítheti (Fotó: Mirkó István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában