A források is emelkedtek

2022.01.30. 08:49

Idéntől többen jogosultak ingyenes gyermekétkeztetésre

A minimálbér emelése tovább szélesíti az ingyenes gyermekétkezésre jogosultak körét is – jelentette ki Rétvári Bence.

A minimálbér összege több más juttatást is befolyásol, így az ingyenes bölcsődei és óvodai szociális étkeztetésre jogosultak körét is – mondta el a Magyar Nemzetnek az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy 

azok a kisgyerekek jogosultak ugyanis szociális étkeztetésre, akik családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb nettó munkabér 130 százalékát. Tehát a minimálbér 200 ezer forintra emelésével már azok is igényelhetik az ingyenes étkeztetést, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 172 900 forintot. 

Az államtitkár rámutatott: ez azt jelenti, hogy 

húsz százalékkal magasabbra került az a jövedelmi plafon, ameddig még igényelhető ez a természetbeni juttatás, így jelentősen bővül a jogosultak köre. 

Az ingyenes étkeztetés a jövőben is jövedelmi megkötés nélkül jár a nagycsaládosoknak, illetve azoknak a családoknak, ahol tartósan fogyatékos vagy beteg gyermek él – emlékeztetett nyilatkozatában Rétvári Bence. 

Az államtitkár hozzátette: 

ma már magasabb a minimálbér, mint 2010-ben az átlagbér volt. A szociális gyermekétkeztetésre fordítható források pedig 31 milliárd forintról 87 milliárd forintra, azaz közel háromszorosukra emelkedtek 2010 óta. 

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy minél szélesebb körben biztosítsuk a gyermekek számára a napi többszöri egészséges étkezés lehetőségét. Mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra! – zárta gondolatait a kormánypárti politikus. 

 

Borítókép: Hajdinás rántott halat és párolt zöldséget visz asztalához egy diák a nyíregyházi Görögkatolikus Általános Iskola ebédlőjében 2014. május 9-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában