Folyamatosan lehet oltatni

2022.01.21. 11:14

Honvédkórház főigazgatója: a két oltás nem elegendő

A honvédség saját laboratóriumaiban is megállapították, hogy az omikronnal fertőzöttek aránya 90 százalék felett van, vagyis a delta variáns "már csak ritka vendégként jelenik meg" - mondta Wikonkál Norbert Miklós.

A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja - fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Elmondta, koronavírus-fertőzés miatt jelenleg kevés páciens fekszik a Honvédkórház intenzív osztályán és többségében olyan betegek jutnak oda, akik nincsenek beoltva vagy négy hónapnál hosszabb ideje kapták a legutóbbi oltást.

"Tehát összességében az üzenet egyértelmű: még ma sem késő menni, sőt holnap is nyitva vagyunk, holnap is lehet jönni felvenni a harmadik oltást, mert a második oltás után négy hónappal nagyon elkezd a védettség csökkenni, hat hónap után meg szinte alig van védettség" - hangsúlyozta a főigazgató.

Az éppen zajló oltási akcióról azt közölte, úgy tűnik, tetszik az embereknek, hogy időpontfoglalás nélkül is megkaphatják a vakcinát, mert folyamatosan érkeznek.

Wikonkál Norbert Miklós hozzátette: ma már azt is meg lehet fontolni, hogy szükséges-e a negyedik oltás. Kifejtette, a 60 év felettieknek, a valamilyen krónikus betegséggel - például cukorbetegséggel vagy daganattal - rendelkezők számára egyértelműen javasolják.

Kérdésre elmondta azt is, a honvédség saját laboratóriumaiban is megállapították, hogy az omikronnal fertőzöttek aránya 90 százalék felett van, vagyis a delta variáns "már csak ritka vendégként jelenik meg".

Hozzátette, az omikron nagyon gyorsan átfertőzheti a lakosságot, ugyanakkor gyorsan le is csenghet, és - a remények szerint - ez jelentheti a koronavírus-járvány végét. Megjegyezte: bár az esetszámok folyamatosan nőnek, a koronavírus omikron variánsa sokkal "szelídebb", mint az eredeti, vuhani törzs vagy a delta variáns volt.

Sajnálatosnak nevezte, hogy egyre népszerűbb az antitest teszt, mert ennek a "tudományos hozadéka nagyon csekély", és ennek az eredményéből nem érdemes következtetéseket levonni.

Borítókép: Sipos Márta nővér beolt egy férfit a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagjával a Jász-nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban kialakított oltóponton 2022. január 20-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában