Választási kampány

2022.01.18. 19:16

Gyurcsány lejáratta a vita műfaját a hazugságaival

Már másfél évtizede kikopott a közéletből a miniszterelnök-jelöltek vitájának a műfaja, miután azt Gyurcsány Ferenc véglegesen lejáratta a 2006-os választás előtt a gátlástalan hazudozásával. A Mediaworks-Hírcentruma által megkérdezett elemzők arra is kitértek, hogy a vitát szorgalmazó Márki-Zay Péter a szivárványkoalíción belüli saját, kedvezőtlen pozícióját szeretné javítani azzal, hogy egy asztalnál ülve egyenrangúnak tűnne Orbán Viktorral.

– Gyurcsány Ferencnek köszönhetően a miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon lejáratódott. Éppen ezért érthető, ha a választóknak fenntartásai vannak ezen műfajjal szemben 

– jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mediaworks-Hírcentrum kérdésére, annak kapcsán, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal kormányfő-jelöltje televíziós vitára hívta ki Orbán Viktort. A Nézőpont Intézet vezetője felidézte:

a 2006-os kormányfő-jelölti vitában Gyurcsány olyan hazugságokat állított, amelyeket élőben lehetetlen volt megcáfolni.

 

Jelenleg is van vita

Ráadásul a hódmezővásárhelyi polgármester nem a baloldal valódi döntéshozója, de túl ezen ugyanaz a politikusi karakter mint Gyurcsány, az igazmondás és a szavai számonkérhetőségének hiányát tekintve. A fellépése is egy 2006-os emlékkoncert lenne. 

Az elmúlt hetek és hónapok tanúsága szerint olyan gátlástalan ember, aki bármit és annak az ellenkezőjét is képes mondani, ezért is értelmetlen lenne vele a miniszterelnöki vita

– fejtette ki az elemző. 

Azt is hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a direkt vita lejáratódott, attól még az egész kampány az indirekt vitáról szól. 

– Bár a baloldali értelmiségiek feltehetően fel fognak horkanni, azt hangoztatva hogy Orbán Viktor nem mer vitatkozni, ezt a parlamenti azonnali kérdések, és a miniszterelnöki sajtótájékoztatók is cáfolják, ahol a baloldali újságírók töltötték be az ellenzék szerepét. De minden bizonnyal az előttünk álló 75 nap is ki fogja domborítani a kormányfő debatőri képességeit – húzta alá a politológus.

Összegzése szerint ebben a helyzetben semmi érdeke nem fűződik Orbánnak ahhoz, hogy a baloldal bármely szereplőjével vitázzon, s érthető, ha nem teszi meg ezt a szívességet Márki-Zaynak, vagy utóbbi főnökének, Gyurcsánynak.

 

Márki-Zay 19-re húz lapot

Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója azt hangsúlyozta a Mediaworks-Hírcentrumának, hogy a miniszterelnök-jelöltek televíziós vitája egyszerűen kikopott a magyar kampányból, és az utolsó három országgyűlési választás előtt már nem is került sor ilyen eseményre. 

A kormány irányvonala világos a választók előtt, tudják hogy mire számíthatnak például az adó- és családpolitika kérdéseiben és egyéb területeken.

– Ám Márki-Zay kampánystílusa alapján borítékolható, hogy nem az általuk kínált alternatíváról beszélne, hanem különböző mendemondákkal és városi legendákkal hozakodna elő – fogalmazott Kiszelly. Hozzátette: hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan kormányfő-jelölt szavait, aki más dolgokat ígér szóban, mint amiket az óriásplakátjaikon hirdetnek (míg például Márki-Zay a rezsicsökkentés megszüntetéséről beszélt, addig a plakátokon már ennek ellenkezőjét ígérik – a szerk.). A politológus arra is kitért, hogy Márki-Zay minden bizonnyal az ellenzéken belüli pozícióinak a javítására használná fel a vitát. 

A szivárványkoalíció nem hajlandó saját frakciót biztosítani Márki-Zaynak, és a kampányplakátokon sem látni a nevét, vagy a képét, mert a baloldalon is úgy gondolják, hogy többet visz mint hoz. Ezért a hódmezővásárhelyi polgármester 19-re húz lapot, s abban bízik, hogy egy esetleges vitában – ahol egyenrangú félként mutatkozna Orbán Viktorral – nem csak a kormányfőt győzné le, hanem a hat baloldali pártot is

– vélte az igazgató.

– Teljesen nyilvánvaló, hogy egy párt, frakció és politikai infrastruktúra nélküli politikus csak marionett-figuraként funkciónál és az mozgatja őt, aki a legnagyobb akcióképességgel rendelkezik a baloldalon. Ahogy Karácsony, úgy Márki-Zay is csereszabatos Gyurcsány szemében, így kormányfőként is bármikor elmozdítható lenne egy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal” – ezt már Szánthó Miklós mondta a Mediaworks-Hírcentrumának. 

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint azonban erről még igencsak idő előtti beszélni: „jelen pillanatban Gyurcsánynak Márki-Zay leginkább arra kell, hogy elvigye majd a balhét a választási vereségért – a volt miniszterelnök 2022-t már „beárazta”, és magát majd a baloldal egyetlen komolyan vehető szereplőjének beállítva feltételezhetően 2026-ra készül – vélte Szánthó.

 

Önmagukat ismétlik

Azt is felidézte, hogy a 2006-os Orbán-Gyurcsány vitában az utóbbi részéről elhangzottak voltak az első látható elemei annak a hazugságspirálnak, mellyel bár választást nyert a baloldal, de utána az őszödi beszédhez, a tiltakozásokhoz és azok brutális, véres elfojtásához vezetett. 

A valósággal már akkor sem kötöttek kompromisszumot, az olyan komisz kis akadályok, mint a közérdek, már akkor sem zavarták őket, és most is az látható, hogy a zűrzavarban, amit ők kavarnak fel, különféle kommunikációs innovációkkal próbálnak a felszínen maradni

– fogalmazott a jogász, hozzátéve: jelen esetben a vita ráadásul vélhetően önismétlésbe fajulna, mert Márki-Zay és a baloldal programjának lényegi elemei már nyilvánosságra kerültek: rezsicsökkentés és minimálbér megszüntetése, az egészségügy üzleti alapúvá tétele, a migráció elősegítése, faji alapú listázás. Ráadásul – folytatta – az, hogy a most influenszerekkel és újságírókkal verbális csatákat vívó Márki-Zay leülhetne „egy asztalhoz” a kormányfővel, számára komoly státuszemelkedéssel járna – ami fordított esetben igencsak nehezen mondható el.

Borítókép: Az Öszödi beszéd elhangzása után 2006-ban kirobbant tüntetések eseményeit bemutató országjáró vándorkiállítás kamionja a megnyitó napján a fővárosi Erzsébet téren 2021. szeptember 18-án / MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában