Hely nélkül

2022.01.11. 06:50

Egyik párt sem kapkod a közös jelöltért

Hiába nem lesz hetedik frakció a baloldalon, még senki nem vállalta hivatalosan, hogy jelölőpártja lesz a közös miniszterelnök-jelöltnek, így azt sem lehet tudni, melyik frakciót választaná Márki-Zay Péter. A baloldali pártok vezetői győzelem esetén ugyan lehetőséget adnak kormányfőjelöltjüknek a frakcióalapításra, ezt azonban a házszabály nem teszi lehetővé, a törvény átírásához kétharmados többségre lenne szükség.

Egyelőre alulmaradt Márki-Zay Péter a hat baloldali párttal szemben, a hódmezővásárhelyi miniszterelnök-jelölt láthatóan lemondott a hetedik frakció ötletéről. A Telex.hu beszámolója szerint a pártok egy hete Márki-Zay tudtával, ám nélküle tárgyaltak, ugyanakkor eldőlt, a hat párt elismeri Márki-Zay Pétert közös miniszterelnök-jelöltnek - írja a Magyar Nemzet.

Mindez látszólag rendezi a baloldal sorait, valójában azonban számtalan kérdés merül fel Márki-Zay Péter sorsát illetően. Az általa életre hívott Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) ugyanis nem pártszervezet, a bírósági nyilvántartás szerint jelenleg nincs is folyamatban lévő változtatási kérelme az egyesületnek. Így az MMM nem lehet jelölőszervezet. Érdekes egyébként, hogy a baloldalt összefogó Egységben Magyarországért plakátjain az MMM fel van tüntetve a többi baloldali párt között, ami a választók megtévesztésére is alkalmas lehet.

Márki-Zay Pétert egyelőre egyik párt sem „vállalta fel”, azaz a miniszterelnök-jelölt mögött ugyan ott van a baloldal, de azt nem tudni, melyik frakcióba ülne be. Emlékezetes, tavaly augusztusban Márki-Zay még arról beszélt, baloldali győzelem esetén a Párbeszéd frakció­ját választaná, a párt azonban mindeddig nem jelezte hivatalosan, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester őket erősítené az új Országgyűlésben.

A Telex.hu arról is írt, hogy a múlt heti egyeztetésen a baloldali vezetők arról is döntöttek, győzelem esetén Márki-Zay Péter miniszterelnökként szervezhet majd magának frakciót, azaz ha nyernek, előveszik újra a hetedik frakció kérdését. Ez viszont újabb nehézségeket vet fel, hiszen a házszabály vonatkozó rendelkezése szerint két választás között már nem lehet egyik frakcióból átülni a másikba, sőt új frakciót sem lehet létrehozni. A kétharmados törvény azt is kimondja: frakciót a képviselők előző általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerző ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak alakítani. A módosítás alapján a képviselőcsoport csak a jelölőszervezettel megegyező elnevezéssel alakulhat. A közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz tartozó képviselők közös vagy önálló képviselőcsoport alakítására jogosultak. Azt a képviselőt kell párthoz tartozónak tekinteni, aki párt jelöltjeként indult. Eszerint Márki-Zay Péternek a választás előtt csatlakoznia kell valamelyik párthoz, ha pedig függetlenként kerül be a parlamentbe, az is marad négy évig.

Borítókép: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere (Mindenki Magyarországa Mozgalom) beszél az ellenzéki pártok demonstrációján Budapesten a Szabad sajtó útján 2019. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában