Óriási botrány

2021.11.30. 16:07

Üldöztetést szenvednek el a rasszizmus miatt megbélyegzett svéd diákok

A tanulók bűne csupán annyi volt, hogy banánokkal és majmokkal díszítették fel az iskola egyik folyosóját, ami a tanárok szerint rasszista. A díszítést szervező diákok közül többen teljesen összetörtek és elsírták magukat miután rasszistának titulálták őket.

A svédországi Sollentuna városának egyik gimnáziumában évente megrendezésre kerül az úgynevezett „spex” hét, aminek keretében a diákok különböző, előre kijelölt témák szerint díszítik fel az iskolájuk folyosóit. Idén ez a téma a gyümölcs volt, amiből óriási botrány alakult ki, mivel a tanulók banánokkal és majmokkal dekorálták ki az egyik közlekedő helyiséget, ami több tanár szerint rasszista – számolt be a történtekről a Samnytt.se portálra hivatkozva a V4NA.

A dekorálásban részt vevő diákokat nagyon rosszul érintették a vádak, többen összeomlottak, és sírni kezdtek.

„Azok között akik megszervezték ezt a programot, voltak olyan diákok akik elsírták magukat, és arról győzködtek minket, hogy egyáltalán nem voltak rossz szándékaik” – mondta Linus Nygren iskolaigazgató.

Az intézményvezető ezek után visszautasította az összes rasszista vádat. Nygren úgy véli, hogy az iskola vezetése nem láthatta előre, hogy gyümölcs téma rasszista kapcsolódásokkal bír. Elmondása szerint csupán egy régi gyermekprogramot szerveztek meg, ami már hagyománynak számít a gimnáziumban. Továbbá az igazgató kifejtette, hogy nem a közösségi média felületeken keresztül rájuk nehezedő nyomás miatt szedték le a banános és majmos díszítést, hanem azért, mert végül engedtek néhány tanár kritikus véleményének.

Nygren sajnálja, ha valakit megbántott a dekoráció rasszista értelmezése, egyúttal felhívta arra is a figyelmet, hogy a kérdéses folyosót nem csak a bevándorló gyerekek használják.

Az egyik, a diákokat lerasszistázó tanár névtelenül azt nyilatkozta, „sokféleképpen értelmezhető, de a dekorációnak rasszista felhangjai vannak, ami a sötét bőrűekkel szembeni rasszista sztereotípiáikon alapul. Ez azért problémás, mert egy olyan folyosóról beszélünk, ahol sok színes bőrű diák tölti a szüneteket.”

Az arcát nem vállaló, névtelenséget kérő tanár a médiában bírálta az iskola vezetését is és azt állította, hogy nem reagáltak elég gyorsan a problémára. A tanárnő elmondása szerint több kollégája is az iskola vezetéséhez fordult a dekorációk miatt, de nem hallgatták meg őket, továbbá kijelentette, hogy a banánokat és a majmokat csak azért szedték le, hogy az iskolát ne bélyegezzék rasszistának.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában