kiderült, hányan vannak

2021.10.01. 14:20

Befejeződött a népszámlálás Észak-Macedóniában, 1,86 millió embert írtak össze

Sikeresnek nevezte az észak-macedón népszámlálást pénteken Zoran Zaev, az ország miniszterelnöke pénteken, aki szerint a cenzus eredményes lefolytatása a kormány erejét is bizonyítja.

A Vesti.mk szkopjei hírportál beszámolója szerint a kormányfő a közösségi médiában jelentette be a csütörtökön lezárult népszámlálás sikerét. Mint írta: „húsz év után sikeres lett a népszámlálás, a lakosság 99 százalékát összeírták”. Hozzátette, mintegy 1,86 millió állampolgárt írtak össze az utóbbi egy hónapban.

A bejelentések szerint az összegyűjtött adatok feldolgozása hat hónapot vesz igénybe, így a népszámlálás eredményeit várhatóan a jövő év márciusában hozzák nyilvánosságra.

A legutóbbi sikeres népszámlálást 2002 novemberében tartották, akkor az ország lakossága 2 022 547 fő volt. 2011-ben kellett volna újabbat tartani, de a pártok nem tudtak megegyezni a feltételekről.

A népszámlálást április 1-jétől 21-ig tartották volna meg, az erről szóló törvényt tavaly fogadták el, ám az ellenzék szerint meggondolatlanság lett volna megtartani a koronavírus-járvány idején. Többszöri bírálat után a kormányfő engedett, és bejelentette a halasztást.

A népszámlálás egyik legfontosabb eredménye az albán kisebbség létszámának növekedési mutatója lehet. A legutóbbi népszámláláskor a kétmilliós ország lakosságának egynegyede vallotta magát albán nemzetiségűnek, de a statisztikák szerint már a lakosság egyharmada albán.

Emellett fontos lehet az is, az utóbbi majdnem húsz évben hányan vándoroltak külföldre, a diaszpórában élők számát illetően ugyanis csak találgatások vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában