Ország-világ

2021.09.02. 14:54

Budai Gyula feljelentést tett Cseh Katalin ellen

A képviselő szerint a feljelentés mellé csatolt dokumentumok egyértelműen igazolják, hogy a momentumos politikushoz kapcsolható céghálózat nem arra a célra a használta fel az állami és európai uniós támogatást, mint amire a pályázatokat benyújtotta.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt feljelentést tett Cseh Katalin momentumos EP-képviselő ellen Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságánál tett feljelentést a Cseh Katalinhoz köthető cégek állami támogatásával kapcsolatban.

A fideszes képviselő szerint a feljelentés mellé csatolt dokumentumok – cégkivonatok, tulajdoni lapok és támogatási szerződések – egyértelműen igazolják, hogy a Cseh Katalinhoz kapcsolható céghálózat nem arra a célra a használta fel az állami és európai uniós támogatást, mint amire a pályázatokat benyújtotta.

Hangsúlyozta: az érintett cégek koncepciója az volt, hogy minél nagyobb támogatási intenzitású térségben – így például a leghátrányosabb nógrádi kistérségben – nyújtsanak be pályázatot, így minél nagyobb állami támogatást szerezzenek meg, majd mindenhova ugyanazt a projektet jelentették le, a beruházások azonban nem valósultak meg. Vagyis a megnyert pénzt nem a projektekre fordították, de hogy hová, azt majd a nyomozó hatóság kideríti – tette hozzá.

Budai Gyula elmondta azt is: Cseh Katalin 2018-ig volt tulajdonos és ügyvezető a cégekben, az érintett pályázatokat viszont ezt megelőzően, 2016-ban és 2017-ben nyújtották be, a megvalósítási határidő pedig 2020-2021 volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában