Ország-világ

2021.08.07. 22:24

Szlávik: semmi alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a kínai vakcina nem hatékony

A szakember szerint továbbra is az oltatlanokra javasolt helyezni a hangsúlyt, hiszen jelenleg ők vannak veszélyben.

Budapest, 2020. március 4. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa a Lakatos Tiborral, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjével rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapesten 2020. március 4-én. Két, Magyarországon tartózkodó, koronavírussal fertőzött, egyelőre tünetmentes iráni diákot kellett a Szent László Kórházba vinni.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Elkerülhetetlen a negyedik hullám, ám annak, aki be van oltva, nem kell félnie. Itthon már a harmadik oltásra is lehet jelentkezni, a virológus szerint azonban ez nem csökkenti az oltatlanok számát, és a védettséget sem növeli jelentősen. Ezért inkább továbbra is az oltatlanokra javasolt helyezni a hangsúlyt. Szlávik János infektológus főorvos a Mandinernek nyilatkozott.

A szakember elmondta, hogy a delta variáns terjedése miatt sajnos a negyedik hullám hazánkban is elkerülhetetlen lesz. Hangsúlyozta továbbá, hogy aki be van oltva, annak nem kell félnie.

A harmadik oltással kapcsolatban kifejtette, hogy

elsősorban azoknak javasolják, akiknek koruknál vagy az immunrendszerüknél fogva alacsonyabb a védettségük.

Ilyenek a hatvan év felettiek, az immunhiányos, daganatos, hematológiai betegek, a szervátültetettek vagy az immunrendszerüket károsító kezelésben részesülők. Kiemelte, hogy továbbra is az oltatlanokra javasolt helyezni a hangsúlyt, hiszen jelenleg ők vannak veszélyben.

A kínai oltásokról terjedő negatív állításokról a szakember elmondta, hogy

álláspontja szerint minden Magyarországon törzskönyvezett vakcina megvéd minket a súlyos betegségtől.

„Ha körbenézünk a világban, láthatjuk, hogy azokban az országokban sem emelkedett az esetszám az idősek körében, ahol csak kínai vakcinával oltottak. Semmi alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a kínai vakcina nem hatékony.”

Mit szól ahhoz a szakértőktől is egyre gyakrabban hallott kijelentéshez, hogy akinek nincsen antitestestvédelme, annak T-sejtes immunitása sincs? – tette fel a kérdést a riporter. Szlávik válaszában ismertette, hogy a védettséget nemcsak az antitestszint alapján állapítják meg akkor sem, amikor tesztelnek egy oltóanyagot. Elmondta, hogy a vizsgálatok során azt is megnézik, hogy a beoltottak hány százaléka fertőződik meg a betegséggel, lesz súlyosan beteg, vagy veszti életét. Ezek alapján határozzák meg, hogy egy vakcina mennyire hatékony. A védettséget tehát nemcsak az antitestszint határozza meg.

Felesleges megnézetni az antitestszintet, hiszen az oltások – ha a megfertőződést nem is, de – a kórházba kerülést és a tragikus végkimenetelt nagyon magas százalékban megakadályozzák. És ez így van azokban az országokban is, ahol csak kínaival oltottak

– mutatott rá.

A szakember kifejtette, hogy a védőoltások már bizonyítottak: egy amerikai kutatás során megnézték, hogy mennyire volt kimutatható a vírus egy idősotthonban, ahol minden lakó be volt oltva, és azt találták, hogy jó néhány idős szervezetében jelen volt ugyan a vírus, de nem okozott megbetegedést vagy csak nagyon enyhe tüneteket. Kórházba azonban nem került senki.

„Ezekből a mérésekből nem szabad olyan következtetéseket levonni, hogy ha nincs antitest, akkor az illető védtelen, mert mint mondtam, ez nem igaz. Az a baj, hogy nagyon súlyos szakmai kérdéseket engedtek rá a lakosságra, mindenki kis virológus lett.”

A negyedik hullám kapcsán Szlávik felhívta a figyelmet arra, hogy ha a vírus elterjed az oltatlanok és a fiatalok között, óhatatlan, hogy emelkedjen a kórházba kerülők és a halottak száma, ugyanakkor hozzátette: nem tudja elképzelni, hogy súlyosabb legyen a negyedik hullám, mint amilyen a harmadik volt.

Borítókép: Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa a Lakatos Tiborral, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjével rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapesten 2020. március 4-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában