álláspont

2021.05.30. 11:01

A V4-ek és Nagy-Britannia együttműködése az EU szempontjából is fontos

A visegrádi országok (V4: Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) és Nagy-Britannia együttműködését az EU szempontjából is fontosnak nevezte a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap. Boros Bánk Levente kiemelte, hogy a Brexit óta az ír kormányfő után másodikként magyar kollégáját, Orbán Viktort fogadta Boris Johnson brit miniszterelnök.

Az elemző azt mondta: ez a találkozó a megerősödő Közép-Európa és a V4 jelentőségét mutatja.

A megbeszélés arról szólt, hogy a Brexit utáni helyzetben miként tud együttműködni a két ország.

Úgy fogalmazott: Nagy-Britannia „kiszabadult” az EU-ből és elkezdett önállóan cselekedni, keresi a helyzetét erősítő kapcsolatokat.

Még senki sem látja, mi lesz a Brexit után – mondta Boros Bánk Levente. Budapest és Brüsszel között feszültség van az EU jövője miatt, és a V4-ek egyébként is része „a hagyományos brit oszd meg és uralkodj politikának”, ezért is fontosak a kétoldalú kapcsolatok – vélekedett.

Hangsúlyozta: az Európai Egyesült Államok elképzelése nem működőképes, ezt az EU az utóbbi években nagyon sokszor „bizonyította”, így például a 2008-as gazdasági válság, a menekültválság vagy éppen a koronavírus-járvány idején. Ugyanakkor a britek az EU-n kívül, Magyarország pedig az unión belül bizonyította, hogy cselekvőképes. Nemzetek Európájára van szükség – jelentette ki a Médianéző Központ igazgatója.

Célszerű több lábon állni, és nagyon hasznosak lehetnek az ilyen kétoldalú kapcsolatok, mint a Magyarország és Nagy-Britannia közötti – mondta Boros Bánk Levente azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Londonban brit partnerével, Boris Johnsonnal tárgyalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában