értékes munka

2021.05.11. 14:41

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a segélyből is kiutat kínál

Arányait tekintve több mint kétszer annyi megváltozott munkaképességű ember dolgozik ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt.

Arányait tekintve több mint kétszer annyi megváltozott munkaképességű ember dolgozik ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt, sokan e foglalkoztatási forma segítségével találtak kiutat a segélyből – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden a Baranya megyei Berkesden.

Fülöp Attila a Kézmű, Erfo és Főkefe közhasznú nonprofit társaságokból álló cégcsoport új berkesdi üzemének átadásán elmondta: míg tíz évvel ezelőtt minden ötödik megváltozott munkaképességű ember talált csak munkát, addig mára az arányuk – a kormányzat, a foglalkoztatók és az önkormányzatok összefogásának köszönhetően – 44 százalékra nőtt.

Beszámolt arról: Magyarországon jelenleg mintegy 4,5 millió ember dolgozik, közülük 155 ezren megváltozott munkaképességűek. A foglalkoztatottak többségét piaci alapon működő társaságoknál alkalmazzák – ismertette.

Az államtitkár kiemelte, a megváltozott munkaképességűeket szolgáló minden munkahely kétszeres – gazdasági és egyúttal szociális – értékkel bír, ezért a kormány azon dolgozik, hogy a foglalkoztatási formában alkalmazottak száma folyamatosan tovább emelkedjen.

A kabinet e cél érdekében több jogszabályt is hozott, így például eltörölték a kereseti korlátot, bevezették a rehabilitációs hozzájárulási kedvezményt, és a 32 ezer embernek munkát biztosító védett foglalkoztatóknak – mint amilyen a Kézmű-Erfo-Főkefe is – jelentős, ez évben mintegy 50 milliárd forintos támogatást biztosítanak – tette hozzá.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az üzem átadása előtt mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarország mind a foglalkoztatottságban, mind az egy főre jutó nemzeti össztermék növekedésében komoly előrelépéseket tett az utóbbi tíz évben, ez pedig a megváltozott munkaképességűek munkájának is köszönhető.

Csizi Péter, a Kézmű-Erfo-Főkefe ügyvezető igazgatója ismertette: cégcsoportjuk több mint tízezer megváltozott munkaképességű embernek ad munkát az ország 137 pontján, a többi között olyan településeken, amelyeken a cégcsoporton kívül csak az önkormányzat a foglalkoztató.

Elmondta, piacra termelnek, 900 üzleti partnerük – köztük külföldi, világmárkákat gyártó cégek vagy magyar, nemzetközi hírű divatvállalatok – számára 9000-féle terméket állítanak elő, évente 24 milliós darabszámmal.

Közölte: céljuk, hogy a berkesdi – egyelőre csomagolást végző – üzemben a dolgozók száma a mostani 29-ről 65-re nőjön, s újabb munkafolyamatokba kapcsolódhassanak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában