tervezhetőbb élet

2021.04.28. 21:11

Kelemen Hunor üdvözölte a magyar és a román külügyminiszteri találkozón született megállapodásokat

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán üdvözölte egy közösségi oldalon tett bejegyzésében a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerdai találkozóján született megállapodásokat.

A Facebook-bejegyzésben Kelemen kifejtette, hogy a román és a magyar diplomácia vezetője olyan megállapodásokat kötött Gyulán, amelyek jobbá, kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé teszik a két ország területén élők életét. Úgy vélte, egyrészt fontos az az egyezmény, amely a határátkelés megkönnyítéséről szól, ősztől ugyanis két új határátkelőhely (Kisvarjas-Dombegyháza és Ottlaka-Elek) nyílik Arad megyében, amelyeket „remélhetőleg mihamarabb továbbiak fognak követni Szatmár és Bihar megyében is” – írta az RMDSZ elnöke.

Emlékeztetett, hogy ugyanezen a találkozón, tíz év után aláírták a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság 2011-es ülésének jegyzőkönyvét, amelybe belefoglalták azokat a kérdéseket is, amelyekben nem sikerült előrelépnie a két államnak a nemzeti kisebbségek helyzetét illetően.

„Ezt követően újra össze lehet hívni a vegyes bizottságot, újra lesz intézményes párbeszéd Románia és Magyarország között közösségünk helyzetéről. Hosszú évek óta mondjuk, és nagyon reméljük, hogy beérik az az alapigazság, miszerint, ha a két ország kapcsolata jó, az kedvez a gazdaságnak, kedvez a romániai magyaroknak, és jó valamennyi állampolgárnak” – írta Kelemen Hunor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában