csapatkivonás

2021.04.30. 16:38

Amerikai kormányszervezet: jelentősen nőtt Afganisztánban az erőszak

Harminchét százalékkal megnőtt az idei első három hónapban az erőszakcselekmények száma Afganisztánban ugyanezen tavalyi időszakhoz viszonyítva – derül ki az afganisztáni újjáépítés amerikai finanszírozását felügyelő washingtoni szervezet (SIGAR) pénteki jelentéséből.

A beszámoló szerint ezért a kabuli kormány ellen harcoló csoportok, elsősorban a szélsőséges tálibok felelősek.

Kiemelték azt is, hogy hogy januártól március végéig nőttek a veszteségek a kormányerők oldalán a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, elsősorban a 82 százalékkal több belső – nem az országban tartózkodó külföldi erők elleni – támadás miatt.

Az ENSZ afganisztáni missziója nem sokkal korábban azt közölte, hogy 2020 első három hónapjához képest 29 százalékkal nőtt a civil áldozatok száma.

Washington és a NATO április közepén jelentette be, hogy kivonja csapatait Afganisztánból. Az észak-atlanti katonai szövetség részéről csütörtökön közölték, hogy megkezdték a csapatkivonást, amely a tervek szerint néhány hónapon belül befejeződhet.

Joe Biden amerikai elnök úgy értékelte, hogy az afganisztáni misszió célkitűzése teljesült,

és jelezte: szeptember 11-ig az utolsó amerikai katona is hazatér az ázsiai országból. A dátum jelképes, mert az Egyesült Államok és a NATO a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően avatkozott be Afganisztánban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet felszámolása érdekében.

A csapatkivonás bejelentése óta a tálibok fokozták az afgán biztonsági erők elleni támadásaikat.

Elemzők szerint a kivonulás újabb polgárháborúba taszíthatja Afganisztánt, illetve lehetővé teheti a 2001-ben elűzött tálibok visszatérését a kormányba. Bár a lázadók és Kabul között béketárgyalások kezdődtek, elemzők a csapatkivonás nyomán kialakuló káoszra figyelmeztettek. Frank McKenzie, a közel-keleti térségért felelős amerikai tábornok a múlt héten a kongresszusban azt mondta, az afgán hadsereg „bizonyosan összeomlik”, ha nem kap támogatást az Egyesült Államoktól az amerikai haderő kivonása után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában