Ország-világ

2020.12.31. 06:48

Tízezer Kárpát-medencei diákot képez majd az MCC

Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azt a 94,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyet az év végén a magyar kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak juttatott.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, az infrastrukturális feltételek megteremtése már idén kezdetét vette és a jövőben is folytatódik: Budapesten és a vidéki városokban is tradicionális, patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) már eddig is számos kiemelten tehetséges fiatal képzésében és szakmai tevékenységének előmozdításában vett részt, mégis, 2020-ban alapjaiban változott meg a kollé­gium helyzete. Az alapítvány közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá alakult, és az Országgyűlés döntése nyomán megkapta a Mol- és a Richter-részvények tíz-tíz százalékát. Mit jelent ez pontosan az MCC életében?

Amikor az Országgyűlés 2020 tavaszán az MCC-t választotta a Kárpát-medencében megvalósuló tehetséggondozás jövőbeni bázisául, huszonöt éves munka eredményességét, értékeit ismerte el. 1996-ban, magánkezdeményezésre létrejött egy hagyományos iskolarendszeren túlmutató műhely, mely nem csupán a tehetséges fia­talok pályára állítását, hanem a magyarság számára meghatározó értékek közvetítését is célul tűzte ki. Az MCC már jelenleg is kilenc helyszínen foglalkozik fiatalokkal, de fejlesztési terveink nyomán már 2021 őszén 17 helyszínen biztosítunk képzési lehetőségeket, és itt nem állunk meg, ugyanis terveink szerint a jövőbeli fejlesztésekkel 35 településen leszünk elérhetők határainkon innen és túl. Az MCC már jelenleg is 2500 diákot képez ingyenesen tízéves kortól az egyetem végéig, ez a szám az elkövetkező években tízezer fölé emelkedik majd.

Az év végén az MCC csaknem százmilliárd forint további vagyont kapott a kormánytól. Hogyan tervezik felhasználni ezt a támogatást?

A céljainkat a fentiekben vázoltam, de az infrastrukturális keretek nem idomulnak egy országos – sőt Kárpát-medencei – lefedettségű képzési és tudásközpont feladataihoz. Nyilvánvaló, hogy az MCC már most kinőtte a jelenlegi infrastrukturális kereteket, a jövőbeli vállalások pedig egyértelművé teszik: meg kell találni és fel kell újítani azokat az ingatlanokat, amelyekben összességében egyszerre tízezer diákot képezünk majd. Jelenlegi budapesti központunk, az egykori munkásőrség országos főparancsnokságának épülete funkcionálisan, állagában és történetében sem méltó egy országos tehetséggondozó intézményhez, így ezt el fogjuk bontani, és a tájba jobban illeszkedő, a diákok fejlődését megfelelőbben szolgáló épületet építünk a helyére. Az infrastrukturális feltételek megteremtése már idén kezdetét vette és folytatódik a jövőben: Budapesten és a vidéki városokban is tradicionális, patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket. A pécsi Tiszti Kaszinó, a miskolci Avas Szálló vagy más helyszíneken is egy-egy leendő otthonunk egy-egy város, közösség ikonikus épületei, melyek most üresen állnak, állaguk folyamatosan romlik. Mivel műemléki védettségű ingatlanokról van szó, a felújítás költségei meghaladják az egyes települések lehetőségeit. Az állam, a települések jó gazdaként jártak el akkor, amikor úgy döntöttek: az MCC feladatainak ellátását úgy teszik lehetővé, hogy közben megmentik ezeket a műemlékeket a jövőnek.

És mi lesz ezután? Hogyan képzelik el a távolabbi jövőt? Szükség lehet további forrásokra is?

Fontos szempont, hogy ne csak létrehozzunk valamit, hanem azt állítsuk is pályára. Ez a hagyományos kereteket túllépő intézményhálózat nyilvánvalóan évről évre jelentős forrásokra szorulna, ha az állam által biztosított költségvetési keretek között működne. Nézzük meg egy tetszőleges egyetem költségvetését, és láthatjuk: tízmil­liárdokról van szó az intézmény méretétől függően, az MCC éves költségvetése messze nem éri teljes infrastruktúra és képzési portfólió kiépítése esetén sem a tízmilliárd forintot. A cél az, hogy az MCC gyakorlatilag fenntartsa magát, ezt szolgálja az állami részvények Országgyűlés általi korábbi átadása, de ezért tartjuk fontosnak a könyvpiaci terjeszkedést is. A mostani juttatás valóban nagy összeg, akinek azonban van tapasztalata műemlék-felújításban (ami gyakorlatilag egyenlő az újraépítéssel) vagy vezetett már több ezer főt képző intézményt, az tudja, hogy ezek az összegek messze nem eltúlzottak. Mindez különösen igaz az MCC-re, amelynek működése a már említett módon néhány éven belül számos helyszínen valósul majd meg, és valamennyi épületünket a jövőnek építjük vagy újítjuk meg a jelenkor legmagasabb szakmai színvonalának megfelelően.

Milyen területek képeznek majd prioritást, és ezzel összefüggésben milyen tervei vannak az MCC-nek a 2021-es évre?

A célunk, hogy olyan ismereteket adjunk, amelyeket a fiatalok – legyen szó általános iskolás diákokról, középiskolásokról vagy egyetemistákról – máshol nem kaphatnak meg. Nyugodtan mondhatom, hogy a 2020-as évben alapjaiban bővült ki az intézmény működése. Tovább szélesítettük az MCC tudományos profilját. Az úgynevezett college rendszer lényege a műhelyeken belül megvalósuló közvetlen tanár-diák kapcsolat, a mentorálás, mely az oktatással szorosan összekapcsolódó szakmai programok, könyvkiadás, konferenciák, kutatómunka formájában nyilvánul meg. Hasznos tudást nyújtó kurzusokat szervezünk, többek között a jog, a társadalomtudományok, a média, a közgazdaságtan, a nemzetközi kapcsolatok, a pszichológia területén. Ösztöndíjprogramokat indítunk, külföldi képzési lehetőségeket nyújtunk. A régióban egyedülálló vezetőképzési módszertant biztosítunk az MCC-s hallgatók számára, olyasmit, ami messze túlmutat a hagyományos menedzsmentképzésen, és a tehetséges fiataloknak olyan szemléletmódot ad át, amelynek segítségével képesek kiemelkedően teljesíteni napjaink dinamikusan változó, kiszámíthatatlan környezeti viszonyai között is. Fontosnak tartjuk, hogy a jövő vezetői – legyen szó a humán vagy a gazdasági szektorról, magán- vagy közszféráról – olyan tudással induljanak el, amellyel felvértezve szembe tudnak nézni a jövő kihívásaival.

Janicsárképző, jobboldali elitképző – ezeket a jelzőket nemegyszer megkapta az MCC az elmúlt időszakban. Beszélhetünk politikamentességről kormányzati támogatás mellett?

Mindazt a tudást, lehetőséget, amiről eddig beszéltem, nem egy szűk elitnek kínáljuk, hanem földrajzi és szociális helyzettől függetlenül ingyenesen minden tehetséges fiatalnak, aki részt kíván venni a programjainkban. Fontos kiemelni, hogy az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges. Nyíltan vállalunk és képviselünk egyfajta értékválasztást. Az MCC egyik alapértéke, hogy hiszünk a közösségek erejében, és hogy az ember csak ilyen közösségek tagjaként tud kiteljesedni. A magyarság esetében így gondolunk nemzetünk külhoni tagjai­ra, akikkel elválaszthatatlan érdek- és értékközöséget alkotunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában