Ország-világ

2020.10.22. 16:52

Borka-Szász Tamás számítógépe a dark webről kereshetett pénzt a DK-nak

Az erzsébetvárosi DK-s képviselőt, Borka-Szász Tamást tetten érték, miközben ipari mennyiségben lopta az önkormányzat hálózatáról az áramot. A lebukás után számtalan kérdés merült fel.

Szalma Györgyöt, az Origo újságíróját és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselőt ezekről faggatta a Hír Tv Magyarország élőben című műsora.

Szalma György szerint nem életszerű, sőt kizárt az, hogy párttársai ne tudtak volna Borka-Szász Tamás tevékenységéről, főleg úgy, hogy az eset után a mandátumát is visszaadó képviselő Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő bizalmasa. Az Origo munkatársa szerint egy olyan magas rangú önkormányzati hivatalnokról van szó, akinek az irodájában rendszeresen zajlottak egyeztetések, megbeszélések.

A Hír Tv teljes adását itt tudja megtekinteni:

A felvételek arról tanúskodnak, hogy egy közel másfél millió forintos számítógéppel végezték a bitcoinbányászatot.

A PC-ről várják a számlát, hiszen annak a gyanúja is felmerült, hogy önkormányzati eszközbeszerzés keretében történt a megvásárlása

– tette hozzá az újságíró.

„Úgy gondolom, hogy Borka-Szász Tamás egy katona a DK rendszerében, aki parancsokat hajt végre. Kizártnak tartom, hogy magányos elkövető lett volna, aki csak úgy kitalálta, hogy pénzt fog keresni az önkormányzat épületében a dark weben nemzetközi bűnözőkkel való kapcsolattartás útján. Ilyen merészséget én nem feltételezek Borka-Szász Tamásról. Az a véleményem, hogy pártfinanszírozást szolgált ez a bitcoinbánya”

– hangsúlyozta Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.

„Ha ez pártfinanszírozási ügy, akkor a DK így gyűjtött pénzt. A legsúlyosabb ebben, hogy ez láthatatlan pénz. Sem az adóhatóság, sem a bankok nem látják a bitcoint mint fizetőeszközt” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában