Ország-világ

2020.09.10. 11:12

2023-tól tankokat gyártanak Zalaegerszegen

Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására és fejlesztésére alapít vegyesvállalatot és hoz létre üzemet Zalaegerszegen a német Rheinmetall-lal a magyar állam.

Forrás: Kormánybiztosi Titkárság

A beruházás összértéke 60 milliárd forint. Az üzem 2023-ban kezdi meg működését, „tankok fognak legördülni a gyártósorról”, jelentette be csütörtökön délelőtt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Hangsúlyozta: a fejlesztés nem csak a honvédség NATO-vállalásainak teljesítését szolgálja, és nem csak biztonságpolitikai jelentőséggel bír, gazdaságpolitikai szempontból is jelentős, hiszen a beszállítókat is beleértve több mint félezer munkahelyet teremt, s nem csupán összeszerelő műhely lesz.

Fotó: Katona Tibor KT Zalai Hírlap

A felek együttműködése komoly hozzáadott értéket képvisel, hiszen a közös vállalkozás a harcjárművek gyártása mellett azok fejlesztésével, tesztelésével is foglalkozik.

A gyártóüzemen túl ugyanis, mintegy 20 hektáros területen, a Lynxek és egyéb hadiipari járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a járműipari tesztpálya szomszédságában, tájékoztatott az innovációs és technológiai miniszter, kiemelve: a Honvédelmi Minisztérium bevonásával így a ZalaZone és ipari parki környezete páratlan adottságára építve újabb, nemzetközi szinten is jelentős ipari innovációs bázis jön létre Zalaegerszegen.

Fotó: Katona Tibor KT Zalai Hírlap

Benkő Tibor honvédelmi miniszter arról beszélt: ezzel a beruházással 17 éves lemaradást hoznak be, hiszen a Magyar Néphadseregnek volt páncélozott szállító harci járműve, „ezt a képességet kell visszaállítani, de nem a korabeli technológiákkal, hanem a világ legmodernebb technikai eszközeivel”.

A rendezvényen Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke és Háry András, a ZalaZone Ipari Park Zrt. vezérigazgatója aláírta azt a szindikátusi szerződést, mely utat nyit a vegyesvállalat alapítása és a harcjárműveket előállító helyi üzem, valamint a járművek vizsgálatát szolgáló tesztkörnyezet megépítése előtt.

Fotó: Katona Tibor KT Zalai Hírlap

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere hangsúlyozta: a város önkormányzata, intézményei és teljes közössége minden megtesz annak érdekében, hogy a beruházás igazi sikertörténetté váljon, amely meghatározza és újrapozícionálja a zalai megyeszékhely és Magyarország jövőjét.

Egy tegnap aláírt szerződés alapján a 218 Lynx KF41 harcjárművel szerelik fel a honvédség nehéz dandárját, s ezek túlnyomó többségét, 172 darabot már Magyarországon állítanak elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában