2020.05.09. 17:37
Tüntetőkre lőttek rá afgán rendőrök
A kabuli kormány által beígért élelmiszersegélyek egyenlőtlen elosztása miatt tüntető emberek közé lőtt az afgán rendőrség szombaton Gor tartományban – közölték helyi tisztségviselők.
A lövések három ember – köztük egy afgán újságíró – életét kioltották, és többeket megsebesítettek.
A tiltakozók, akik a koronavírus-járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe, azzal vádolták a kormányt, hogy tisztességtelenül osztja el azokat az élelmiszercsomagokat, amelyeket egy segélyszervezet ajánlott fel a szorult helyzetben lévőknek.
Százak tüntettek a tartományi kormányzó hivatala előtt Firuzkóban azt állítva, hogy nem kapták meg a beígért, lisztből és rizsből álló segélyt – mondta el Abdul Basír Kaderi tartományi tanácsos. A rendőrség azután nyitott tüzet, hogy a tiltakozók állami tulajdont rongáltak meg, megtámadták a biztonsági erőket, és a feldühödött tömeget figyelmeztető lövésekkel és vízágyúval sem tudták visszatartani – indokolta a rendőrség fellépését.
A tanácsos szerint a helyzet annyira eldurvult a városban, hogy a hadsereg páncélosokat vezényelt az utcákra.
Egy tartományi kormányzati szóvivő azt állította, hogy a tüntetők között felfegyverzett emberek is voltak.
Gor a legszegényebb és legfejletlenebb tartomány Afganisztánban.
Az ország pékségeiben ingyenesen osztanak kenyeret a rászorulóknak, akik nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány kitörését követően életbe léptetett korlátozások miatt. Afganisztánban országszerte mintegy négyezer fertőzöttről tudni.
A Világbank pénteken figyelmeztetett, hogy az ázsiai ország hatalmas kihívásokkal szembesül a romló biztonsági helyzet, a belpolitikai viszályok, a szegénység és a járvány miatt.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg