2020.05.02. 12:47
Kormányszóvivő: hétfőtől vidéken szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet (videó)
Országszerte továbbra is érvényes a 65 év felettiek vásárlására fenntartott 9 és 12 óra közötti idősáv, a rendezvények pedig mindenütt tilosak augusztus 15-éig, kivéve a temetéseket, az esküvőket és az egyházi eseményeket.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton.
Fontos, hogy az idősekre továbbra is fokozottan kell vigyázni, Budapesten és Pest megyében pedig a koronavírus-fertőzöttek, illetve az elhunytak magas száma miatt maradnak a korlátozások. Így például ott továbbra sem használhatók a vendéglátó egységek kerthelységei, teraszai, és továbbra is csak az élelmiszerboltok, drogériák és gyógyszertárak működhetnek rendes nyitvatartással, a többi bolt 15 órakor bezár. Ugyanakkor vidéken hétfőtől a bevásárlóközpontok már rendes nyitvatartással működhetnek – közölte a kormányszóvivő.
A Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, nem tanácsos vidékre utazniuk, például nem mehetnek vidékre strandolni, és továbbra sem használhatják a játszótereket – tette hozzá.
Országszerte továbbra is érvényes a 65 év felettiek vásárlására fenntartott 9 és 12 óra közötti idősáv, a rendezvények pedig mindenütt tilosak augusztus 15-éig, kivéve a temetéseket, az esküvőket és az egyházi eseményeket. A lakodalom is rendezvénynek számít, ezért augusztus közepéig nem lehet megtartani – jelezte Szentkirályi Alexandra.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg