2020.05.18. 16:42
Három nappal a határnyitást követően szigorított a szabályokon Szlovénia
Csak azon schengeni övezethez tartozó országok és az Európai Unió állampolgárai léphetik át korlátozások nélkül a határt, amelyekkel kétoldalú technikai megállapodást kötött Ljubljana.
Szlovénia a pénteki határnyitást követően vasárnap este szigorított a beutazás szabályain – írta a helyi sajtó hétfőn.
A korábbi kormányrendelet szerint az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphettek az országba, és nem kellett betartaniuk az addigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. A kormány vasárnap este telefonos ülésén módosította ezt a rendeletet.
Csak azon schengeni övezethez tartozó országok és az Európai Unió állampolgárai léphetik át korlátozások nélkül a szlovén határt, amelyekkel kétoldalú technikai megállapodást kötött Ljubljana vagy EU-szinten általános megállapodás született róla. Ezen országok listáját folyamatos frissíti és hétfőtől közlik a külügyminisztérium, valamint a közegészségügyi intézet honlapján.
Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van. Nem kell például karanténba vonulnia azoknak a nem uniós állampolgárnak, akik egy nap alatt átutaznak Szlovénián.
A válságkabinet hétfői közlése szerint a szlovén állampolgárok – Horvátország kivitelével – továbbra is csak üzleti, egészségügyi vagy családi okok miatt utazhatnak más országokba.
Szlovéniában az elmúlt 24 órában nem regisztráltak egyetlen koronavírus-fertőzést sem, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében. Az ismert fertőzöttek száma 1466, a járvány halálos áldozatainak száma 104.
A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban közel 70 ezer tesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 25-en vannak kórházban, közülük ötöt ápolnak intenzív osztályon.
Az országban hétfőtől szigorú óvintézkedések mellett kinyithattak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá egyes középfokú szakiskolák, az autósiskolák, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, valamint a kollégiumok.
A szomszédos Horvátországban egy nap alatt kettővel – kettővel kevesebbel, mint egy nappal korábban – 2228-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 95 maradt. Az első fertőzés közel három hónappal ezelőtti megjelenése óta 1946 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.
Jelenleg 122 beteget kezelnek kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 54 820 koronavírus-tesztet végeztek el.
Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: a jövőben nem tartanak több sajtótájékoztatót, mert nincs rá szükség, járványügyi helyzet ugyanis kiváló.
„A válságstáb mindazonáltal továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket” – húzta alá.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg