jó minőségben

2019.07.03. 14:34

Jövőre minden eddiginél több jut gyermekétkeztetésre

Minden rászorulónak jut a szociális gyermekétkeztetési keretből, így idén nyáron mintegy 120 ezer gyermek családja igényelte ezt a lehetőséget.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskolában hangsúlyozta: 2010 óta évről évre bővülő források és lehetőségek jellemzik a szociális gyermekétkeztetés területét.

Ismertetése szerint míg 2010-ben 29 milliárd, jelenleg már 79 milliárd forint jut erre a célra,

jövőre pedig minden eddiginél több, 82 milliárd forint.

A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy ez a kormány emelte a nyári gyermekétkeztetés időtartamát 54-ről 70 napra, valamint a kisebb évközi szünetekben – tavasszal, télen és ősszel is – bevezette a szociális étkeztetés lehetőségét azért, „mert egy gyermek nem tehet arról, hogy tehetős, vagy kevésbé tehetős családba születik”.

Fontos, hogy az állam a családtámogatások részeként természetben nyújtson minél több ellátást, évközben és a tanítási szünetben is

- hangoztatta Rétvári Bence, azt is fontosnak nevezve, hogy megadják minden gyermeknek az egészséges fejlődés lehetőségét.

Minden rászorulónak, minden igénylőnek jut a szociális gyermekétkeztetési keretből

- jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy idén nyáron mintegy 120 ezer gyermek családja igényelt nyári étkeztetést.

Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy

a napi nyersanyagbeszerzésre fordítható keret 370-ről 570 forintra nőtt, így jobb minőségű, egészségesebb ételek kerülhetnek a gyermekek asztalára.

Ugyanezt a célt szolgálta, hogy 2015 óta 480 önkormányzat – iskolákra, óvodákra, bölcsődékre is főző – konyháját újították fel 12 milliárd forintos kormányzati támogatással.

Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP) újpesti polgármester kiemelte: a Bródy gimnáziumban a szociális étkeztetés biztosítása mellett az önkormányzat, önként vállalt feladatként, napközis tábort is működtet, „csúcsidőben” akár 350 gyermek tartalmas időtöltéséről gondoskodnak naponta.

Szólt arról is, hogy ennek keretén belül biztosítják a gyermekétkeztetést is, amelyet a kormány támogatásának köszönhetően a gyerekek év közben is igénybe tudnak venni. A napközisek számára többek között kézműves- és sportprogramokat, állatkert-látogatást is szerveznek – sorolta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában