lehetőség

2019.06.07. 20:26

Zimbabwében új pénzt vezetnek be az év végéig

Zimbabwében új pénzt vezetnek be az év végéig – jelentette be Emmerson Mnangagwa elnök pénteken. Azzal érvelt, hogy a tíz éve nem látott mértékű infláció közepette egy ilyen intézkedés stabilizálhatja az árakat.

A hiperinfláció megfékezésének céljából Zimbabwe 2009 áprilisban feladta a nemzeti fizetőeszközt, a zimbabwei dollárt és helyette engedélyezte az amerikai dollár, az euró és az angol font, valamint a dél-afrikai rand és a botswanai pula használatát.

A leginkább használt amerikai dollárból azonban egyre kevesebb lett, és a helyzet eljutott arra a pontra, hogy megbénult a gazdaság. A kormány ezért 2016-ban bevezette a „kötvényjegyeket”, egyfajta fizetési kötelezvényeket, amelyek értékét az amerikai dollárhoz kötötte egy az egy arányban, de a gazdasági szereplők bizalmatlansága miatt azonban gyors csökkenésnek indult ezek értéke. 2019 februárjában a kormány a kötvényjegyeket végül beolvasztotta egy úgynevezett elszámolási (RTGS) dollárba, amely bevezetése óta csaknem hatvan százalékot vesztett értékéből és mostanra a hivatalos átváltási árfolyama nagyjából hat az egyhez az amerikai dollárhoz viszonyítva.

A legtöbb üzlet mostanra amerikai dollárban adja meg az árakat és feketepiaci átváltási értékeket használ az RTGS-dollárral történő fizetéseknél. Az RTGS-dollár értékvesztése miatt májusban jelentősen megnőttek az alapvető élelmiszerek árai.

A zimbabwei gazdaság közel húsz éve süllyedt egyre mélyebb válságba, miután Robert Mugabe kiszorította a hatalomból a fehér telepeseket, akik az üldözések elől elmenekültek. Azóta is az infláció és a tömeges munkanélküliség a jellemző, és a helyzet tovább romlott az utóbbi hónapokban az olyan alapvető fontosságú termékek, mint az üzemanyag vagy a gyógyszerek hiánya miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában