Ellopni Erdélyt

2019.06.19. 13:57

Úzvölgye: volt román vezérkari főnök irányította a román tüntetőket?

Mircea Chelaru volt az, aki a fekete március névvel elhíresült magyarellenes pogrom idején a marosvásárhelyi helyőrség parancsnokaként nem tett semmit az erőszakhullám megfékezésért.

Többen felismerni vélték a szégyenteljes temetőfoglalás alatt azt a volt katonatisztet, aki a fekete március névvel elhíresült magyarellenes pogrom idején a marosvásárhelyi helyőrség parancsnokaként nem tett semmit az erőszakhullám megfékezésért – állítja a Mandiner cikke szerint egy erdélyi magyar portál, a Nethuszár Facebook-oldalán.

A jegyzet szerint

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is személy szerint nevezte meg Mircea Chelarut, a román hadsereg vezérkarának egykori főnökét azok közül, akik az úzvölgyi események alatt a román tömeget irányították.

Ugyan a portál fotót nem talált, hogy a volt tábornok is ott volt a temetőnél, de az szerintünk tény, hogy „annak a PNR-nek az alapítója és alelnöke, amely derekasan kivette a részét az úzvölgyi uszításból”.

Fekete március, 3-as dívizó

Mint írják, a személyes érintettségének felmerülése azért is „érdekes elsősorban”, mert 1990-ben, a marosvásárhelyi fekete március eseményeinél ő volt a hadsereg helyi parancsnoka. Állítják, ő volt az, akinek az irányítása alatt álló hadsereg semmit sem tett az erőszakos cselekmények megfékezésére, azok meggátolására.

Majd az írják vele kapcsolatban, hogy

még abban az évben megkapja az SRI néven futó belbiztonsági szolgálat Divizia 3 (3-as ügyosztály) főnökségét – mint ilyen, ennek a feladata az „irredenta tevékenységek” követése, megfigyelése, az az a Nethuszár szerint a magyarokat, mint belső ellenséget megfigyelő ügyosztály.

Úgy fogalmaznak vele kapcsolatban:

a 2017 februárjában kirobbant kormányellenes tüntetések kapcsán bőszen agitált a tüntetők ellen. Akik ugye Románia vesztét akarják, miközben a magyarok készülnek ellopni Erdélyt – írt a Nethuszár,

amely hozzáteszi, idén március közepén, az EP-választás kampányának előestéjén nyílt levélben fordul Románia EP-képviselőihez, hogy azok miért nem emelnek szót Brüsszelben Erdély „koszoválása” ellen, miért nézik tétlenül, ami folyik.

Megütötte a bokáját

Chelaruval kapcsolatban megjegyzik, 2015-ben ellene folytatott nyomozást a DNA (korrupcióellenes ügyészség), ennek során kiderült, hogy már rögtön 2000-ben, ahogy kinevezték vezérkari főnöknek, különböző ingatlancsalásokra, ingatlanokkal való visszaélésre vette rá beosztottjait. Ezért elítélték, és még pénzbüntetést is kapott, igaz, ez még mindig nem emelkedett jogerőre.

Arról is írnak vele kapcsolatban, hogy

néhány volt tábornokkal együtt megalapítja a Román Nemzetség Pártját (Partidul Neamul Românesc), amely megpróbált elindulni az europarlamenti választásokon, ám a választási bizottság mintegy 4 ezer aláírásukat megsemmisítette, mert azok hamisak voltak – így nem indultak a választáson.

Ennek ellenére a Nethuszár szerint követőik, rajongóik és szavazóik figyelmébe ajánlottak egy függetlenként induló „tehetséges” fiatalembert: George Simiont – aki a békés etnikumközi együttélés híveként állítólag megvertek a magyarok Úzvölgyénél...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában