lázadás

2019.04.12. 11:29

Megindították tavaszi offenzívájukat a tálibok

A tálibok pénteken bejelentették: megindítják éves tavaszi offenzívájukat annak ellenére, hogy közben tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Államokkal egy esetleges békemegállapodás előkészítéséről.

„Dzsihadista kötelességünk még nem ért véget” – hangsúlyozta közleményében Zabihullah Mudzsáhid, a tálibok szóvivője.

A felkelők a harcmezőn remélik megerősíteni tárgyalási pozíciójukat.

Az Egyesült Államok 2018 nyarán többször tárgyalt a tálibokkal, hogy véget lehessen vetni a csaknem két évtizede húzódó afganisztáni konfliktusnak. Afgán ellenzéki csoportok februárban Moszkvában találkoztak a lázadókkal. Jövő héten Dohában ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a felek amerikai tisztségviselők jelenlétében.

„Annak ellenére, hogy országunk nagy része megszabadult az ellenségtől, a külföldi megszálló erők továbbra is katonai és politikai befolyással bírnak iszlám hazánkban”

- állt a közleményben, utalva a NATO vezette nemzetközi koalíciós erőkre, amelyben az oroszlánrészt az Egyesült Államok adják. A lázadók aláhúzták:

addig nem nyugszanak, amíg véget nem vetnek a megszállásnak és a burjánzó korrupciónak, illetve létre nem hoztak egy olyan politikai rendszert, amely az iszlámra épül.

A tálibok az al-Fath nevet adták offenzívájuknak, amely győzelmet jelent. Elmondták, hogy elsődleges célpontjaik a biztonsági erők tagjai, illetve a megszállókat támogató fegyveres csoportok. Egyúttal felszólították a katonákat és a rendőröket: fordítsanak hátat a kabuli kormánynak, és csatlakozzanak a felkeléshez.

A bejelentés jelzi hivatalosan a harci idény kezdetét, bár a felkelők télen sem függesztették fel teljesen a támadásokat.

Az afgán védelmi minisztérium üres propagandának nevezte a közleményt.

„A tálibok nem érik el ördögi céljaikat, és az előző évekhez hasonlóan vereséget fognak szenvedni a harcmezőn”

- mondta Kajsz Mangal minisztériumi szóvivő.

Az elmúlt hetekben országszerte egyre hevesebbé váltak az összecsapások a lázadók és a kormányerők között. A harcokban katonák és civilek százai vesztették életüket vagy sebesültek meg. Az afgán kormány már márciusban megindította Halíd nevet viselő offenzíváját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában