Politikai közösség

2019.04.24. 14:10

Lázár János: teljes tévedés a nemzeti érdek föladása

Brüsszelben olyan politikusokra van szükség, akik nem megszervezik, hanem leállítják a bevándorlást.

Mi, fideszesek, olyan politikai közösséget alkotunk, akik számára az ország és a nemzeti érdekképviselet az első – jelentette ki Lázár János szerda reggel Maroslelén.

A térség országgyűlési képviselője a Csongrád megyei községben szervezett aláírásgyűjtésen újságíróknak elmondta,

„Magyarország akkor tud tartósan talpon maradni Közép-Európában, ha a nemzeti érdeket határozottan képviseljük”.

„Küzdeni fogunk azért, hogy Magyarország minél kedvezőbb pozícióban vegyen részt az európai integrációban” – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János kifejtette,

2015-ben a szerb és a román határ közelében élők megtapasztalhatták, milyen az, amikor bárki beléphet az ország kapuján. Jelen pillanatban azért nincsenek bevándorlók ebben a térségben, mert a kormány 2015 nyarán lezárta a magyar-szerb határt.

A politikus közölte, Orbán Viktor hétpontos javaslatát a választókerületben tizenegyezren támogatták, a Fidesz országosan pedig több mint egymillió aláírást gyűjtött már össze.

A kezdeményezés lényege, hogy a nemzetállamoknak kell eldönteniük, milyen bevándorláspolitikát alkalmaznak, miként védik meg határaikat.

Brüsszelben olyan politikusokra van szükség, akik nem megszervezik, hanem leállítják a bevándorlást, az európai fiatalokat támogatják, és nem a problémát hozzák ide Afrikából vagy éppen a Közel- és Távol-Keletről – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

A politikus az EP-választásokon való részvételre biztatva elmondta, egy kétezer lakosú falu sorsa is részben Brüsszelben dől el,

ezért „nem mindegy, kik képviselnek ott bennünket, olyanok, akik föladják a nemzeti érdeket vagy akik kiállnak mellette”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában