Véget ért az útzár

2018.11.20. 11:10

Eloltották a lángokat a hajdúszoboszlói gáztárolónál

A tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása: a Magyar Földgáztároló Zrt. másik három földgáztárolója vette át a szolgáltatást.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A hajdúszoboszlói gáztárolónál kedd hajnalban keletkezett tüzet kora délutánra eloltották – közölte a Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.

Papp-Kunkli Nóra elmondta: a tűzoltóknak fél kettőkor sikerült megfékezniük a gáztárolóban keletkezett tüzet, amelyben senki nem sérült meg. A tűz okát a szakemberek még mindig vizsgálják – tette hozzá.

A Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közötti – a tűz miatt korábban lezárt – 3321-es úton a forgalom két órakor elindult.

A Magyar Földgáztároló Zrt. PR-vezetője a történtek előzményeiről tájékoztatva korábban azt mondta, hogy hajnali 4 óra 25 perckor keletkezett a tűz a zrt. hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemében.

A lángokat a földgázkutakról beérkező befutósori vezetékeknél észlelték. A vezetékeket leszakaszolták, a gázkutakat lezárták annak érdekében, hogy ne legyen utánpótlása a gáznak.

Fáber Dániel akkor azt is jelezte, hogy a tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása, mivel másik három földgáztároló vette át a szolgáltatást.

A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, azt a későbbi vizsgálat fogja kideríteni. Senki sem sérült meg. A tűz oltása még tart a cég munkatársai, a tűzoltóság, a polgári védelem és a katasztrófavédelem szakembereinek részvételével – tette hozzá.

Kiemelte:

az ország gázellátása biztosított, ugyanis a társaság másik 3 földgáztárolója – Zsana, Pusztaederics, Kardoskút – vette át a szolgáltatást; a kereskedők földgázigényeit maradéktalanul kielégítik.

Fáber Dániel kitért arra: folyamatos kapcsolatban vannak mind az országos földgázhálózat üzemeltetőjével, az FGSZ-szel, mind a földgázkereskedőkkel annak érdekében, hogy továbbra is zavartalan legyen az országos gázforgalom.

Közölte: az oltás utáni cél, hogy az érintett vezetésszakaszokat és berendezéseket a társaság kicserélje, kijavítsa, és rövid időn belül helyreállítsa a tároló zavartalan működését.

A katasztrófavédelem korábban 15 méteres lángokról írt, és arról számolt be: a megyei hivatásos és önkormányzati tűzoltók nyolc vízsugárral vették körbe a lángoszlopot, valamint hűtik a területet, nehogy továbbterjedjen a tűz.

Borítókép:

Vízsugarakkal oltják a tüzet a Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói gáztározójában 2018. november 20-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában