Minden oké

2018.08.30. 14:21

Nem csorbulnak a szabadságjogok hazánkban az amerikai nagykövet szerint

Ha látná a jeleit, felszólalna ellene, de eddig nem tapasztalta az új budapesti amerikai nagykövet a szabadságjogok csorbítását Magyarországon.

David B. Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete beszél Papp László (Fidesz-KDNP) polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón a debreceni Kossuth téren 2018. július 11-én

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

David B. Cornstein a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratnak adott interjújában elmondta: a demokrácia elkötelezett híve, fontosnak tarja a joguralmat és a szabadságjogokat, a vallásszabadságot, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot. Kijelentette: ha azt látná, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalna az ügyében.

A nagykövet hangsúlyozta: az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalatai voltak. Találkozott vallási és világi vezetőkkel, valamint NGO-k vezetőivel, de senki nem mondta, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen”. Közölte: elégedett emberekkel találkozott, nem látta, hogy a szabadságjogokat csorbítanák. Sok rabbival is találkozott, és egy sem mondta, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű” – idézte fel.

A diplomata beszédet mond a Raoul Wallenberg Egyesület megemlékezésén, amelyet a svéd embermentő diplomata születésének évfordulója, a humánum napja alkalmából tartottak a Wallenberg-emlékműnél a budapesti Szent István parkban 2018. augusztus 3-án
Fotó: Mónus Márton / MTI Fotó

David B. Cornstein kifejtette: az üzleti élet vezetőivel is egyeztetett, és közülük senki nem panaszkodott korrupcióra. Magyarországon jól képzett a munkaerő, de nincs igazán megfizetve, ami komoly gond, mert így sokan elvándorolnak más országokba – mondta.

A diplomata kifejtette: a Kongresszus megszavazott egy törvényt, amely szerint az amerikai kormány 55 millió dollárral segíti a magyarországi légi bázisok kifutópályáinak felújítását. A két ország között erről védelmi együttműködési megállapodás született, a rendelkezésre álló pénz felhasználási ideje azonban jövő hónap végén lejár, így ez ügyben sürgősen lépni kell – mutatott rá.

A nagykövet (b3) és Sándor Zsolt dandártábornok egy magyar-amerikai közös katonai kiképzési gyakorlatra érkezik 2018. augusztus 3-án
Fotó: Krizsán Csaba / MTI Fotó

Arra is kitért, hogy magyar részről ésszerű lenne, ha Ukrajna jobban integrálódna a NATO keretei közé, akár rendes, akár társult tagként. „Mi van, ha Oroszország folytatja az agresszív terjeszkedést? Mi a következő állomás? A magyar határ” – magyarázta. A nagykövet azt mondta: „sajnos Ukrajna meghozta ezt a bizonyos nyelvtörvényt”, de ő felajánlotta, hogy közvetít Magyarország és Ukrajna között.

David B. Cornstein kiemelte: Orbán Viktor kormányfő és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jó barátok, Magyarország az Európai Unió tagja, és „ha valami Izraelre nézve súlyosan negatív fejlemény állna küszöbön, Magyarország közbelépne”. Megjegyezte: büszke amerikai zsidóságára, és amerikai zsidóként nagyon fontosak neki az amerikai ideálok, de a zsidó történelem és a zsidó nép is.

David B. Cornstein (b) és Iain Lindsay brit nagykövet beszélget a 26. Sziget fesztivál harmadik napján az óbudai Hajógyári-szigeten 2018. augusztus 10-én
Fotó: Mónus Márton / MTI Fotó

A diplomata arról is beszélt: „a történelem bebizonyította, hogy az Egyesült Államok jobb partner, mint Oroszország”. Magyarország addig nem lehet nyugodt, amíg az energia kérdésében nem tesz szert nagyobb függetlenségre az oroszoktól – vélte. Úgy látja, Oroszország „célja a bomlasztás”, míg az Egyesült Államoké a segítségnyújtás. A nagykövet úgy fogalmazott: „Én Közép-Európa helyében egész biztosan Amerikát választanám partnernek.”

A nagykövet emlékeztetett: júniusi hivatalba lépése harmadik napján már látogatást tett a CEU-n, hogy megmutassa, milyen fontos ez az intézmény. „Ez nem amerikai érdek. Ez Budapest és Magyarország érdeke. Ez az egyetem nem fog elköltözni” – jelentette ki. Úgy vélte, az ügy „mintha érzelmi kérdés lenne, ezért érdemes kicsit hátrébb lépni és újra megfontolni”. A magyar kormány öt követelést támasztott az egyetemmel szemben, mind az ötöt teljesítették, így ideje lenne aláírni a megállapodást és továbblépni – mondta.

Borítókép: David B. Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete egy sajtótájékoztatón a debreceni Kossuth téren 2018. július 11-én

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában