Felülmúlhatatlan érték

2018.07.12. 13:17

Novák Katalin: a család az egyik legnagyobb nemzeti kincs

Ezért ápolni, védeni, gyarapítani kell – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön egy nemzetközi konferencián Veszprémben.

Novák Katalin a vasárnapig tartó IX. Családkongresszus nyitónapján kiemelte: egész Európában alacsony a gyermekvállalási kedv, ezért különösen fontos, hogy olyan magyar modell legyen, amelynek lényege, hogy „odafigyelünk a fiatalokra, a családokra, s amelynek eredményeként megőrizzük és gyarapítjuk nemzeti kincsünket, a családot”. Ezt célozza egyebek mellett a jövő évi költségvetés is, amelyben 2 ezer milliárd forintot meghaladó összeg jut a családok támogatására – tette hozzá.

Közölte: az Európai Unióban 100 családban 160 gyermek, Magyarországon pedig 150 gyermek születik átlagosan, ami elmarad a kívánatos 200-as átlagtól. Ezért nagyon fontos szem előtt tartani a „közös európai felelősségünket” – húzta alá.

Szavai szerint a „kincsünk a család” jelmondat, amelyet a konferencia mottójának választottak, jól mutatja, hogy felülmúlhatatlan értékről van szó. Hangsúlyozta: ezt az értéket nem elég csodálni, védeni kell, hiszen el is lehet herdálni.

Egy családi környezetben készült fénykép sokkal többet árul el valakiről, mint egy hivatalos fotó, egy gyermek születése, a család gyarapodása pedig az élet legfontosabb pillanata – fogalmazott Novák Katalin.

Fontosnak nevezte, hogy családközpontú legyen az ország, „ezért a célért a kormány együtt dolgozik a családszervezetekkel”.

Előadását követően Novák Katalin Pro Familiis-díjat adott át Anna Záborská szlovák európai parlamenti (EP-) képviselőnek. A kereszténydemokrata politikust az EP-ben a családok érdekében végzett tevékenységéért, valamint a családok jövőjét érintő konferenciák szervezéséért díjazta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A vasárnapig tartó konferencia szakmai előadásokkal, családi és gyermekprogramokkal folytatódik.

Borítókép: Novák Katalin (k) résztvevőkkel beszélget a IX. Családkongresszus nyitónapján a veszprémi Pannon Egyetemen 2018. július 12-én.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában