szélsőségesek támadása

2018.05.20. 10:42

Heves harcok kezdődtek a tálibokkal Afganisztán Gazni tartományában

Gazniban az elmúlt héten 21 rendőrt öltek meg a vallási szélsőséges fegyveresek.

Heves harcok kezdődtek Gazni tartomány egyik körzetében, Afganisztánban a kormányerők és a tálibok között – tudatta Nászir Ahmad Fakíri, a tartományi tanács egyik tagja vasárnap.

Fakíri elmondása szerint 600-700 szélsőséges támadta meg a körzet központját az ország délkeleti részén, és a kommunikáció teljesen megszakadt a településsel. A tartományi tanácsnok úgy tudja, négy helikopterrel különleges erők érkeztek a megtámadott településre, hogy visszaverjék a tálibok támadását.

Aziza Majszam, aki szintén Gazni tartományi tanácsának tagja, arról számolt be, hogy

a rendőrfőnök és a helyi elöljáró is elmenekült.

Kollégája, Gulám Szahi Ammár azt mondta: a tálibok elfoglalták a helyi rendőrőrsöt, a kormányzó irodájából pedig a biztonsági erők kilenc tagja még igyekszik tartani magát és feltartóztatni a tálibokat.

A szélsőségesek felgyújtották azoknak a házait, akikről úgy tudták, hogy a helyi biztonsági erőknek dolgoznak.

Egyelőre nem tudni, hogy a támadásban hány ember halt meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában