Visszakozás

2018.03.21. 08:27

Megvédte a feleségét bántó Juhászt, majd visszavonta nyilatkozatát Sárosdi Lilla

Hazugságnak tartom, amivel Juhász Pétert vádolják – többek között ezt írta a Facebookon Sárosdi Lilla színésznő, aki korábban Marton Lászlót, a Vígszínház rendezőjét vádolta meg szexuális zaklatással. Sárosdi tegnap először nyilatkozott a kérdésről, majd letiltotta a teljes beszélgetést.

„Sajnálom, hogy csak most reagálok a Juhász ügyre, annál is inkább, mivel ismerem őt is, a volt élettársát is. 2015–16 között közvetlen szomszédai voltunk egymásnak, a gyerekeink azóta is összejárnak, és jelenleg is barátságban vagyunk Péter új családjával. Látom, hogy milyen szeretettel és gondoskodással viszonyul a gyerekeihez. Hazugságnak tartom mindazt, amivel vádolják, és a nyilvánosság előtt igyekeznek kivégezni ezt az embert! Sok mindennek voltam, vagyok szem- és fültanúja, amit nem hozok nyilvánosságra, de a bíróságon tanúskodni fogok” – tette közzé Sárosdi Lilla közösségi oldalára hivatkozva a Lokál, amelynek munkatársa felhívta a színésznőt, aki először válaszolt kérdéseire, de végül letiltotta a nyilatkozatot.

Még februárban a Bors írt arról, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke tettlegesen, súlyosan bántalmazta, benyugtatózta és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát, három nagyobb gyermeke édesanyját. Mindez szerepel abban a peranyagban, amely a II-III. kerületi bíróságon van. Juhász egykori élettársa előbb a gyámhivatalhoz fordult, majd az ügy a bíróság elé került.

A Weinstein-botrány után Sárosdi Lilla volt az, aki szintén a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Marton László színházi rendező egy autóban szexuálisan zaklatta őt.

A Lokál munkatársa telefonon felhívta a színésznőt a friss Facebook-poszt miatt, hogy magyarázza meg kiállását. Sárosdi Lilla először még készségesen válaszolt a kérdésekre, majd magyarázkodásba kezdett, végül egy ponton a teljes beszélgetést letiltotta.

Juhász Péter egyébként korábban saját blogjában egy hosszú írást is közölt, amelyben állítólagos magánlevelezéseket, SMS-váltásokat és családi fényképeket tett közzé. A bejegyzésben Juhász Péter elismeri, hogy előfordult dulakodás közte és volt élettársa között. Ezt később az Indexnek is elismerte: egy órán keresztül „dulakodott” élettársával.

„Arra a kérdésünkre, hogy került-e aközben fizikai kontaktusba a keze volt élettársa arcával, elmondta, hogy ez egy egyórás, durva dulakodás volt, ami közben szerezhetett sérülést volt élettársa, de ő szándékosan soha, így akkor sem ütötte meg: ez egy dulakodás volt, utána egy órányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem. Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár” – írta a portál az ügyről.

A Magyar Idők egy áldozatvédő szervezetnek a perhez kapcsolódó szakvéleményére hivatkozva korábban azt írta: Juhász Péter, az Együtt elnöke családon belüli erőszakot követett el, a lelki és fizikai bántalmazás miatt korábbi élettársa poszttraumás stresszben él. A nő a szervezetnek arról is beszámolt, hogy az ellenzéki politikus rendszeres marihuánafogyasztó volt, és több alakalommal otthonukban, gyermekei jelenlétében gyújtott rá.

Juhász Péter korábban a nyilvánosság előtt is hangoztatta, hogy kábítószer-fogyasztó volt, sőt mozgalmat is indított a marihuána legalizálásáért. Az ellenzéki politikus még 2006-ban egy cserép vadkenderrel jelent meg a bírósági tárgyalásán, egy házkutatás során pedig a nyomozók több tő vadkendert és a termesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le nála. A bíróság végül azt mondta ki Juhász Péterről, hogy fokozottan veszélyes a társadalomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában