Toroczkai kritikája

2018.03.26. 17:02

A Jobbik alelnöke keményen beszólt párttársának

Saját pártjának szóvivőjétől határolódik el a Jobbik alelnöke.

Forrás: mti

A választások előtt kevesebb mint két héttel a Jobbik ismét belülről kapja a legnagyobb pofonokat.

A Jobbik alelnöke, Toroczkai László rövid, ám kemény hangvételű bejegyzésben határolódott el Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő azon mondataitól, melyek szerint a 2010 előtti retorikájukban hazudtak szavazóiknak arról, hogy valójában mit képviselnek

- olvasható a 888.hu cikkében.

Forrás: facebook.com

Ahogy a lap fogalmaz: nemrégiben Gyurcsány Ferenc hírhedt őszödi beszédéhez hasonló produkciót nyújtott Mirkóczki Ádám jobbikos szóvivő, amikor Tóta W. Árpádnak, a hvg.hu liberális publicistájának adott interjút a Zugló TV-ben. Az immár szervezett választási korrupcióba keveredő párt szóvivője és országgyűlési képviselője a néppártosodás belső folyamatairól azt mondta:

„voltak, nem kevesen, akik nem tartottak velünk. [...] De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.”

Amellett, hogy Mirkóczki nyíltan elismerte, hogy a párt megalakulásától számítva évekig leplezetlenül hazudtak a szavazóiknak arról, mit képviselnek – vagy mit nem képviselnek -, azt is hozzátette, hogy a korábban általa „deviánsnak” és „nemzetellenesnek” tartott Alföldi Róbertről ma már úgy vélekedik:

[Alföldi Róbert] nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak”.

A gyurcsányi szintű hazugságok beismerése ki is csapta a biztosítékot Toroczkai Lászlónál, a Jobbik alelnökénél – hívja fel a figyelmet a 888.hu cikke.

A közösségi médiában közzétett bejegyzésében ugyanis a saját pártjának szóvivőjétől és országgyűlési képviselőjétől határolódott el. Toroczkai kifejtette:

„Mirkóczki Ádám szóvivő nem az én nevemben mondta az alábbiakat:”

„De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.'”

Nem Toroczkai az első, aki úgy érzi, hogy Mirkóczki Ádám szavai nemcsak vállalhatatlanok, hanem azok a szavazóik teljes elárulásáról szólnak – sorolja fel a 888.hu.

Korábban Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik volt országgyűlési képviselője azt nyilatkozta a botrányos kijelentéssel kapcsolatban, hogy

„ezt tekinthetjük akár a Jobbik őszödi beszédének is.”

Mi több, a Jobbik egykori IX. kerületi önkormányzati képviselője, Kassab Adonis szerint

„Vonáéknak sikerült elérniük, hogy a tősgyökeres nemzeti radikálisok április 8-án az otthonmaradás helyett bosszúból elmennek és a Fideszre fognak szavazni. És a végén kiderül, hogy a Jobbik pálfordulásának köszönhetően a Fidesz ismét kormányra kerül.”

Borítókép: Toroczkai László, a Jobbik alelnöke a Kossuth Lajos téren 2016. november 2-án

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában