polgármester-választás

2018.02.23. 22:13

Lázár: Hódmezővásárhely jövője, gyarapodása a tét

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy hódmezővásárhelyi választási fórumon arról beszélt, Hegedűs Zoltán polgármesterjelölt kezében jó helyen van a város irányítása. Képes szövetségeket kötni, együttműködni a kormánnyal Hódmezővásárhely érdekében.

Lázár János pénteken a Nyugdíjas lakóparkban tartott választási fórumon elmondta, Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltjének – aki november óta alpolgármesterként vezeti Hódmezővásárhelyt – kezében jó helyen van a város irányítása. Képes szövetségeket kötni, együttműködni a kormánnyal Hódmezővásárhely érdekében.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy kétszáz fős hallgatóságát arra biztatta, vásárnap és április 8-án is menjenek el szavazni, az időközi választásokon Hódmezővásárhelyről, néhány héttel később az ország sorsáról döntsenek.

Egy nyugdíjemelésről szóló kérdésre a miniszter kifejtette, ha az országnak jobban megy, a sikerből részesülnie kell az időseknek is. A kormány teljesítette ígéretét, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, emellett a rezsicsökkentés révén is javított az idősek helyzetén.

Hegedűs Zoltán elmondta, építkezés, növekedés, dinamikus fejlődés jellemzi a várost, épül az északi és keleti elkerülő út, megújulnak a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, valamint a következő években az összes orvosi rendelő. A legkomolyabb eredménynek azt tartja, hogy a városban 2 százalék alatti a munkanélküliség, hatszáz körüli a regisztrált álláskeresők száma, pedig a rendszerváltás idején a gyárak bezárásával 12 ezer álláshely szűnt meg Hódmezővásárhelyen.

A politikus kitért arra is, a kormány döntése alapján a következő évben 5,2 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg a hódmezővásárhelyi laktanyában, a helyőrség létszáma pedig a jelenlegi ezerötszázról kétezerre emelkedik.

Kószó Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester bejelentette, a Modern Városok Program keretében 6 milliárd forint fejlesztést hajtanak végre a hódmezővásárhelyi kórházban. A kórtermek felújítása mellett egy korszerű MR-készülékkel is bővül az intézmény diagnosztikai eszközeinek köre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában