csalás

2017.11.20. 11:51

Csokoládékereskedők csaltak el 626 millió forint adót

A nyomozás során 15 millió forint értékű árut zárolt a NÉBIH, a NAV két, édességgel teli gépkocsit foglalt le, mintegy 3 millió forint értékben.

Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.

Hideg-Göblyös Rita sajtóreferens tájékoztatása szerint az öt férfiból álló elkövetői kör több céget működtetett. A szállításhoz az elektronikus útellenőrzés kijátszására 3,5 tonna alatti teherautókat használtak, a beszerzéseket nem könyvelték, és az árut közvetlenül a megrendelőkhöz vitték.

A nyomozás során 15 millió forint értékű árut zárolt a NÉBIH, a NAV két, édességgel teli gépkocsit foglalt le, mintegy 3 millió forint értékben. Az elkövetők közül három férfi nyolc hónapon át előzetes letartóztatásban volt.

Az öt érintettet bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában