diplomácia

2017.10.23. 21:39

Váratlanul Bagdadba látogatott Rex Tillerson

Érkezésének célja, hogy találkozzon Haider el-Abádi iraki kormányfővel, akinek a hivatala néhány órával korábban az iraki belügyekbe való beavatkozással vádolta meg Rex Tillersont.

Az amerikai külügyminiszter vasárnap Szalmán szaúd-arábiai uralkodóval tartott találkozója után kijelentette, hogy itt az ideje, hogy a Bagdadnak az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésében segédkező milíciák „hazatérjenek”. Abádi nem osztotta Tillerson nézetét.

„Egyetlen félnek sincs joga beavatkozni az iraki ügyekbe” – áll a kormányfő hivatala által kiadott közleményben.

Az Iszlám Állam elleni harcban Iraknak szintén segítséget nyújtó Washington attól tart, hogy az iraki és szíriai jelenlétét Irán arra akarja kihasználni, hogy növelje a térségbeli befolyását.

Tillerson várhatóan a kétoldalú kapcsolatokról és kurdisztáni autonóm régióban tartott függetlenségi népszavazás miatt kialakult feszültségről tárgyal magas rangú iraki vezetőkkel – közölte egy nevének elhallgatását kérő iraki külügyminisztériumi vezető.

Tillerson Haider el-Abádi mellett találkozik Fuád Maszúm államfővel is. Abádival 24 óra alatt ez lesz a második találkozója: vasárnap már tárgyaltak Szaúd-Arábiában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában