Fotó: Magyar Nemzet

Íme 10+2 kép a demokrácia ünnepéről

Volt, aki egyedül, volt, aki családjával és volt, aki kiskutyával együtt élt alkotmányos jogával.

Reggel hat órakor megkezdődött a voksolás a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán. Este 7 óráig Magyarország 3177 településének 10 278 szavazókörében 8 millió 25 ezer választópolgár dönthetett arról, kik képviseljék helyi érdekeiket az elkövetkező öt évben az önkormányzatokban.

Áder János köztársasági elnök és feleségével, Herczegh Anitával adta le szavazatát az önkormányzati választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában, az 53-as számú szavazókörben.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Orbán Viktor miniszterelnök szintén feleségével Lévai Anikóval tette le voksát Budapesten a 12. kerületben.

 

Fotó: Magyar Nemzet

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke édesanyja, Semjén Miklósné (b) és felesége, Semjénné Menus Gabriella társaságában adta le szavazatát a II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban a 63-as számú szavazókörben.

Fotó: Kovács Attila / MTI

Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje és felesége, Nagy Cecília leadja szavazatát az önkormányzati választáson az Óbudai Waldorf Iskolában kialakított 60-as szavazókörben 2019. október 13-án.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt egyedül szavazott az önkormányzati választáson a Farkasréti Általános Iskolában kialakított 37-es számú szavazókörben 2019. október 13-án.

Fotó: Soós Lajos / MTI

Berki Krisztián főpolgármester-jelölt és felesége az önkormányzati választáson a XIII. kerületi Madarász Viktor óvodában kialakított szavazókörben.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt fiával az önkormányzati választáson a zuglói Örökzöld Óvodában kialakított szavazókörben 2019. október 13-án.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b2) és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti (EP) képviselője, az EP alelnöke (b) gyermekeik társaságában szavaznak az önkormányzati választáson a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolában kialakított 5-ös számú szavazókörben.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke leadja szavazatát az önkormányzati választáson a II. kerületi Bem József téri 1-es számú gondozási központban kialakított 66-os számú szavazókörben.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője kilép a szavazófülkéből az önkormányzati választáson a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskolában kialakított 158-as szavazókörben Miskolcon.

Fotó: MTI / Vajda János

Kutyájukkal szavazó választópolgárok az önkormányzati választáson a XII. kerületi Testnevelési Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumában kialakított 22-es számú szavazókörben 2019. október 13-án.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Szavazólap a kunágotai általános iskolában kialakított szavazókörben 2019. október 13-án. A településen – ahol 49 egyéni listás jelölt indul – szavaznak az ország legnagyobb, 420×635 milliméteres szavazólapjával.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

 

Hozzászólások

Alakul a saját rendszer
Magyar fejlesztőket is együttműködésre hív a Huawei
gyilkosság / 5 perce
Agyonlőtték a thai boksz háromszoros világbajnokát Moszkvában
Egy házból kilépve az autójához tartott.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Aki szeret, az soha el nem feled, Számunkra te soha nem leszel halott, Ragyogni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk ID. KŐKUTI IMRE volt nagyvenyimi lakos halálának 1. évfordulójára. Szerető felesége, két gyermeke: Teréz és Imre, három unokája és dédunokája
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRIDRICH JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 15-én 15 órakor lesz a rácalmási katolikus temető ravatalozójában. Kegyeletüket kérjük 1 szál virággal róják le. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GUTVEILER LÁSZLÓNÉ Kati néni temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban oszoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖVICS ZOLTÁN 64 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. november 15-én 14 óra 30 perckor lesz a Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BILECZ MIKLÓSNÉ 94 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 12-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VASTAG KÁROLY 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 14-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy UDVARDI ANDRÁSNÉ 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 13-án 11.30-kor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LAJOSNÉ 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 11-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÓS GÁBOR FERENCNÉ 66 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. novemeber 15-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Kérjük, mindenki csak 1 szál virággal rója le tiszteletét. A gyászoló család
Ezúton köszönjük meg a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, lépcsőházi szomszédoknak, akik édesanyánk, nagymamánk ÖZV. VASS GYULÁNÉ Nagy Irén Éva búcsúztatására eljöttek, virágot, koszorút hoztak, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik VÁRI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. Mirek és családja
Köszönetünket fejezzük ki Dr. Palaczki Aranka főorvos asszonynak és a II. belgyógyászat nővéreinek MOLNÁR JÓZSEF hosszan tartó betegsége során nyújtott lelkiismeretes munkájukért. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki Dr. Zseli József háziorvosnak MOLNÁR JÓZSEF hosszan tartó betegsége során nyújtott lelkiismeretes munkájáért. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik MOLNÁR JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRI JÓZSEFNÉ (Margó) Nagykarácsony, Jókai Mór utca 30. szám alatti lakos 63 éves korában 2019. október 28-án elhunyt. Temetése 2019. november 5-én 15.30-kor lesz a nagykarácsonyi temetőben katolikus szertartás szerint. Mirek és családja
"Elmentetek tőlünk a csillagok felé, Aranyló csillagpor hull már lábaitok elé. Arcunkat könny mossa, mert nem vagytok már többé, De szívünkben emléketek élni fog örökké." Fájó szível emlékezünk BOTOS ANITA (sz.: Ádám Anita) BOTOS LÁSZLÓ FÜRÉSZRIKA és "MARCIKA" halálának 5. évfordulóján. Ádám Tibor és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁSZÁR GYÖRGYNÉ 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 6-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Ez az év is úgy tűnik el, Kérdezem, de mégse felel..." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk HETÉNYI ISTVÁNNÉ (Petróczi Éva) halálának 30. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISZI JÓZSEFNÉ szül.: Csavajda Terézia 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 7-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MATKOVICS JÁNOS búcsúztatásán részt vettek, urnahelyénél a kegyelet virágait elhelyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Vizsgálat alatt a városi platánok / 38 perce
A belvárosban felmérik a fák állapotát, ha kell, visszavágás lesz
Szabó Szabolcs
szárnyaló eredmény / 39 perce
A vártnál nagyobb profittal zárhatja a 2019-es évet a Wizz Air
biztosjelölti meghallgatás / 59 perce
Várhelyi Olivér: az EU-nak fel kell készülnie új tagországok befogadására
futsal / 1 órája
Gólokkal vették ki részük a válogatott első helyéből
Balogh Tamás
Űrkutatás / 1 órája
Rejtély, miért ingadozik a marsi légkör oxigénszintje
Ismeretterjesztés / 1 órája
Különleges kifestőkönyvet mutattak be Nagyváradon