11°
15°

Reszkess, Yahoo…

Önként hagyják el bolyukat a halálosan beteg hangyák.

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy minden élőlény között a hangyáké a legfejlettebb társadalom – ami a miénket illeti, kétlem, hogy az első tízben lenne. A tudósok eddig is tudták, hogy egyes hangyafajok kizárják a fészekből beteg társaikat, a tetemeket pedig gondosan eltakarítják. A regensburgi egyetem kutatói viszont most azt is felfedezték, hogy egy faj halálosan beteg egyedei önként elhagyták a bolyt, s kerülték a többi dolgozóval való érintkezést is, nehogy megfertőzzék őket. Komolyan mondom, lassan már az se lepne meg, ha valamelyik hangyabolyban a tudósok találnának egy tűlevélre írt kisnovellát, Sokan voltunk címmel, közvetlenül mellette pedig egy bicegős hangyát, akit a többiek Ferencnek hívnának, mellső kezében egy levágott végű, indigóba mártott hajszállal… Nagyobb fészkekben egyébként van szakszolgálat : a járőröző hangyák kiszűrik és kitoloncolják a betegeket, s eltávolítják az elhullottakat. Két éve – életem egyik legizgalmasabb élménye volt – jó másfél órán át néztem egy vonuló, több ezres csapatot. Céljukat a fészküktől csaknem száz méterre érték el: akkor derült ki, hogy egy kiflivégért mentek oda, persze célzatosan. Visszafelé – egy pillanatra nem figyeltem – a járdán masírozó, morzsákat szállító karavánba lépett egy figyelmetlen járókelő. Páran azonnal elpusztultak, de sok volt a sérült is, és szinte azonnal előkerültek a felcserek. Ők rohangáltak a sebesültekhez: akinél volt remény, ahhoz odaintettek egy hangyát, aki azonnal lerakta a morzsáját, és felvette a társát – sokan voltak viszont, akiket rövid vizsgálat után magukra hagyott az orvos. Ők már egy morzsát se értek meg – és ebben kivételesen semmi cinikus vagy csúnya nincs: egy morzsa ugyanis alighanem jelentős szerepet tölt be egy kishangya felnevelésében. A boly, a közösség érdeke: ez az, ami mindennél fontosabb. Legalábbis a hangyáknál.

 

Temetéspénzt ígért Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a nyugdíjasoknak.

Lássuk meg mindenben a szépet: a jelölt úr legalább őszinte. Sok mást ígérni amúgy se nagyon érdemes már itt – mellesleg egy olyan makulátlan pályán száguldó párttól, mint az MSZP (ha elvonatkoztatunk a konkrét esettől, helyesebb lenne talán kipontozni, és ki-ki írja be, amit jólesik – tévedés kizárva), már az is nagyon szép lenne, ha diszkréten az árokba rugdalna minket a megfelelő pillanat eljötte után – mely pillanat persze lehetőleg még azelőtt következzen be, hogy indokolatlan nyugdíjkifizettetéssel rombolnánk tovább a választások közeledtével rohamosan javuló pénzügyi mérleget. Mesterházy egyébként a Nyugdíjas szolidaritás című rendezvényen vett részt, ahol kérlelhetetlen keménységgel ostorozták a svéd nyugdíjmodellt. Teljesen feleslegesen: győzzön bármelyik Fidesz áprilisban, szerény véleményem szerint Magyarországon tartósan marad a Kongóban is alkalmazott nyugdíjrendszer – vagyis öregségi nyugdíjat az kaphat, aki elmúlt kilencvenéves, kettőbe harap egy kókuszdiót, aztán átússza a száguldó folyót, utána eljárja a kozáktáncot, egyébként pedig a nyugdíjkérelmét már mindkét szülőjével aláíratta. Mellesleg elegánsnak találom (mosolygós pirospont a szimpatikus stratégiát kiötlő elnökjelölti stábnak), plusz érdekes üzenete is van, ha egy nyugdíjas rendezvényen temetési pénzről beszél egy mineln-jelölt – miközben, gondolom, vágytól csillogó szemmel nézte az összegyűlt alanyokat: mert bár hetvenötöt sajna ki kell fizetni majd miattuk (már persze ha ez a remekbe szabott ígéret egyáltalán teljesülhet, amire meglehetősen halvány esélyt látok), de legalább a – nem létező – nyugdíjalapot nem emésztik tovább. És az se gyenge épp, hogy ennek az egész kulimásznak a végén még a vastaps is felzúg…

 

A Yahoo Sztálinváros mevét használja.

A cég egyik időjárás-előrejelző programja egyes városok aktuális állapotát mutatja be, illetve hatnapos előrejelzést is ad. A hőmérséklet mellett áll a kiválasztott város neve – esetünkben a Stalinváros. Szép. Nagyon azért ne csodálkozzunk – közismert, hogy az amerikai nép elég sajátságosan kezeli a nem amerikai eseményeket, helyszíneket és minden mást. Jó ideje kering a neten az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? című örökbecsű amerikai kiadásából származó részlet, amelyben Kellie Picker amerikai énekesnő, az ottani Megasztár egyik győztese nem találja a választ arra a kérdésre, melyik európai ország fővárosa Budapest. Mi több, hangos morfondírozás közben azt is bevallja, úgy tudta, Európa maga egy ország, és egyéb nyalánkságok… Na, ennyi felvezetés után elmondom, mi a teendő, és nem is annyira viccelek, kivezető út lehet. Tehát: a város vezetése nevében, természetesen a polgármester aláírásával, pecséthegyekkel fel kell adni a Yahoo vezetősége részére egy viszonylag udvarias, ám határozott hangvételű levelet, amelyben közöljük, hogy a cég említett névhasználata több szempontból is súlyos anyagi és erkölcsi károkat okozott és okoz folyamatosan városunknak, ezért Dunaúj(!)- város jogi útra tereli az ügyet (ha jól emlékszem, mintha lenne néhány szakember a testületben) – amennyiben ezt a Yahoo elkerülni óhajtja, arra is teremthetünk lehetőséget: van az a pénz. Én nem is kérek belőle – csak annyit szeretnék, hogy közpénzként kezeljük majd. Lesz hová tenni, nem kell semmilyen zseb.


Legolvasottabb

1
Téglával dobta meg a motorost!
2
Baleset történt a 6-os úton Rácalmás felé!
3
Két autó karambolozott Dunaújváros külvárosában
4
Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
5
Baleset történt a Vasmű úton!
A csontjaikra viszont nő a kereslet
Csökkent az illegális elefántvadászat mértéke Afrikában
rendőrök és bűnözők alkalmazzák / 16 perce
Ököljog lépett életbe Kijevben
Ukrán nacionalisták szétvertek egy bírósági tárgyalótermet Kijevben, és elbarikádozták magukat odabent.
Gyász
/"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VÖRÖS LÁSZLÓNÉ* *szül. Milics Anna a volt fonoda dolgozója* életének 69. évében örökre megpihent. Temetése 2017. október 26-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
/"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VÖRÖS LÁSZLÓNÉ* *szül. Milics Anna a volt fonoda dolgozója* életének 69. évében örökre megpihent. Temetése 2017. október 26-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mélyen megrendülve adjuk hírül, hogy *TÓTH ATTILÁNÉ* *szül. Róka Zsuzsanna* életének 65. évében elhunyt. A dunaújvárosi köztemetőben kísérjük utolsó útjára szűk családi körben 2017. október 27-én 15 órakor. A gyászoló család
/"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *PÁL BALÁZS* 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 27-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi római katolikus templom altemplomában. A gyászoló család
móka és kacagás / 24 perce
Kiállítás kizárólag kutyáknak? Létezik! (videó)
ékszerek / 25 perce
Az ötvös, aki viselhető szobrokat készít
Nagyvenyimen emléktáblát avattak / 31 perce
A hősöknek állított emléket a község
Pekarek János
Tradíció és innováció / 34 perce
Több kategóriában adnak át díjakat a magyar operett napján
egészség / 57 perce
Antibiotikumot szed? Néhány dolgot tudnia kell
babák / 1 órája
Gólyahír: velük gyarapodott Dunaújváros a napokban
DH