Olvasó

2010.06.26. 02:28

Nyitottabb ügyészséget!

Régen nem bonyolították túl a dolgot... A boszorkánylással vádolt személy nyakába sziklát kötöttek és bedobták a legközelebbi folyóba.

Szigeti Sándor

Nem csoda, ha az emberekben egy idő elteltével igény fogalmazódott meg, hogy valakinek a vélt vagy valós bűnösségét egy arra hivatott szerv állapítsa meg.

Manapság az ügyészség intézménye mégsincs egyszerű helyzetben.

Egyrészt mert köztes szerepet tölt be a rendőrség és a bíróság között, mondhatnánk akár úgyis: hozott anyagból dolgozik. Egy ügyészi indítvány sikere általában a rendőrség nyomozati munkájától függ. (Panaszkodnak is éppen eleget a rendőrök, hogy a jól alátámasztott gyanúsításaikat egymás után küldi vissza a vádhatóság, mert nem találja kellően megalapozottnak.)

Másrészt gondoljunk csak bele: hányszor láttunk a televízióban ügyészt nyilatkozni? A tárgyalást követően az ügyvédek orra alá mindig odadugják a mikrofont, de ügyész nem nyilatkozhat, mert köti a szigorú nyilatkozattételi rend.

Ezt hívják úgy: öngól.

Az ügyészségnek nyitottab és kommunikatívabb intézménynek kellene lennie úgy, hogy közben megőrizze a közvádló hatóság tekintélyét és törvényszerű működését.

Ma alig tudunk róluk valamit, csupán annyit, léteznek, és, hogy a piros gallérú taláros ember képviseli a vádat a tárgyalásokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!