Olvasó

2011.08.04. 02:29

Járatátszervezésekről

A kezdetektől élek Dunaújvárosban.

Dunaújvárosi Hírlap

Azóta sok minden történt, a város felépült, betagozódott az ország vasúti hálózatába, kialakult a közúti közlekedés is, ma már korszerű, kényelmes autóbuszokkal utazhatunk a helyközi és távolsági járatokon.

A városi közlekedés is a várossal együtt alakult ki, épült fel. Apránként, ahogy a város is. Ha nem is volt mindig kitűnő, de elfogadhatóan szervezték meg az illetékesek. Talán nem túlzás azt megállapítani, hogy a régióban az egyik legjobban megszervezett városi buszközlekedés volt.

Eljutottunk oda, hogy ezt a jól szervezett közlekedést 2011. július 16-tól csúfosan szétverték. Naponta hallani az utasok szidalmait, amiket a szervezők fejére szórnak. Ezektől hangosak a megállóhelyek és a buszok. De hát ki figyel oda? Akik (át)szervezték nem utaznak busszal, így nem is bosszankodnak az ellehetetlenített járatok miatt és nem hallják az utasok szidalmát sem. Pedig nem ártana, ha végig bumliznák az utasokkal együtt a járatokat!

Tudjuk, hogy takarékoskodni kell, ritkítani a járatokat. De ésszerűen ! Például azt meg lehetne érteni, ha a 16-os járat csak minden egész órakor indulna a Volán teleptől az eredeti útvonalán, a 18-as járat pedig minden óra 45 perckor indulna a Parkcentertől, tovább az eredeti útvonalán. Így a vonathoz igyekvők, illetve a vonattal érkezők is kevesebb bosszúsággal kezdenék és fejeznék be utazásukat. A 13-as járat pedig közlekedjen eredeti útvonalán azzal az eltéréssel, hogy mindkét irányban térjen be a Hajnal utcai megálló utasaiért félóránként. A 15-ös és 19-es járatoknak viszont elegendő lenne csak műszakváltások idején közlekedni. Ilyen szervezéssel megtakarítást is lehetne elérni és az utasok is elégedettebbek lennének. Mert a mostani szervezésben nincs rendszer, nehéz megjegyezni, hogy melyik járat mikor közlekedik. A számokkal történő jelmagyarázatok is nehezen érthetők, főleg az idősebbek számára!

Tisztelettel kérem utastársaim nevében is, szíveskedjenek az illetékesek figyelmbe venni javaslataimat
.Tisztelettel: Járvás Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!