Hova tűntek a fanok? Együtt, a csapatunkért

Aki valaha is járt már jégpályán, azt mindig kellemes érzések töltik el, amikor megérzi ezt a semmivel össze nem téveszthető illatot. Mindig örömmel konstatálja a friss hideget az arcán - mégsem fázik, pont ezekért az érzésekért látogat ki. A meccsek pedig nem csak meccsek. Barátokkal találkozós, beszélgetős esték; idegpályákat és gyomrot teával, forralt borral, zsíroskenyérrel nyugtató terápiák; és mindenek felett a torkot vulkánná változtató szurkolások - a csapatért...

Mert kijelenthetjük: a csapat tagjai nem csak azok a srácok, akik korcsolyával a lábukon küzdenek és hajtanak - leginkább a csapat másik feléért, azaz értünk, szurkolókért. A csapat tagjai vagyunk mi is, sőt a csapat tagjai lehetn(én)ek még rengetegen. Helyünk még van. Az üres piros-fehér székek, a szellős állószektorok látványa mindenki számára fájó tények. A csapatnak azért, mert minden játékos szívesebben játszik pár ezer fős ordító, doboló és szirénázó tömeg előtt, mint - mondjuk - négyszáz nagyon lelkes és odaadó (s ugyanúgy doboló, ordító stb.), piros-fehér szívű, elszánt drukker előtt - a szurkolók pedig sokkal jobb hangulatban tehetnék a dolgukat.

A kérdés nagyon egyszerű: miért? Miért nem járnak ki a dunaújvárosiak jégkorongmérkőzésre? Hiszen a csapat szállítja a címeket, sikeresek, elszántak. Jó, sőt, egyre jobb iramú mérkőzéseket láthatnak a kilátogatók. Nemes és kemény ellenfelek érkeznek városunkba hétről hétre. De valamiért minden alkalommal ugyanazok, a fentebb már említett arcok köszönnek vissza. Amikor még tető nélküli volt a csarnok, két-háromezren jártak ki a mérkőzésekre. Mi változott meg? Hova tűnt a jégkorong szerelmeseinek nagy része?

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...

Aki valaha is járt már jégpályán, azt mindig kellemes érzések töltik el, amikor megérzi ezt a semmivel össze nem téveszthető illatot. Mindig örömmel konstatálja a friss hideget az arcán - mégsem fázik, pont ezekért az érzésekért látogat ki. A meccsek pedig nem csak meccsek. Barátokkal találkozós, beszélgetős esték; idegpályákat és gyomrot teával, forralt borral, zsíroskenyérrel nyugtató terápiák; és mindenek felett a torkot vulkánná változtató szurkolások - a csapatért...

Mert kijelenthetjük: a csapat tagjai nem csak azok a srácok, akik korcsolyával a lábukon küzdenek és hajtanak - leginkább a csapat másik feléért, azaz értünk, szurkolókért. A csapat tagjai vagyunk mi is, sőt a csapat tagjai lehetn(én)ek még rengetegen. Helyünk még van. Az üres piros-fehér székek, a szellős állószektorok látványa mindenki számára fájó tények. A csapatnak azért, mert minden játékos szívesebben játszik pár ezer fős ordító, doboló és szirénázó tömeg előtt, mint - mondjuk - négyszáz nagyon lelkes és odaadó (s ugyanúgy doboló, ordító stb.), piros-fehér szívű, elszánt drukker előtt - a szurkolók pedig sokkal jobb hangulatban tehetnék a dolgukat.

A kérdés nagyon egyszerű: miért? Miért nem járnak ki a dunaújvárosiak jégkorongmérkőzésre? Hiszen a csapat szállítja a címeket, sikeresek, elszántak. Jó, sőt, egyre jobb iramú mérkőzéseket láthatnak a kilátogatók. Nemes és kemény ellenfelek érkeznek városunkba hétről hétre. De valamiért minden alkalommal ugyanazok, a fentebb már említett arcok köszönnek vissza. Amikor még tető nélküli volt a csarnok, két-háromezren jártak ki a mérkőzésekre. Mi változott meg? Hova tűnt a jégkorong szerelmeseinek nagy része?

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...

Mert kijelenthetjük: a csapat tagjai nem csak azok a srácok, akik korcsolyával a lábukon küzdenek és hajtanak - leginkább a csapat másik feléért, azaz értünk, szurkolókért. A csapat tagjai vagyunk mi is, sőt a csapat tagjai lehetn(én)ek még rengetegen. Helyünk még van. Az üres piros-fehér székek, a szellős állószektorok látványa mindenki számára fájó tények. A csapatnak azért, mert minden játékos szívesebben játszik pár ezer fős ordító, doboló és szirénázó tömeg előtt, mint - mondjuk - négyszáz nagyon lelkes és odaadó (s ugyanúgy doboló, ordító stb.), piros-fehér szívű, elszánt drukker előtt - a szurkolók pedig sokkal jobb hangulatban tehetnék a dolgukat.

A kérdés nagyon egyszerű: miért? Miért nem járnak ki a dunaújvárosiak jégkorongmérkőzésre? Hiszen a csapat szállítja a címeket, sikeresek, elszántak. Jó, sőt, egyre jobb iramú mérkőzéseket láthatnak a kilátogatók. Nemes és kemény ellenfelek érkeznek városunkba hétről hétre. De valamiért minden alkalommal ugyanazok, a fentebb már említett arcok köszönnek vissza. Amikor még tető nélküli volt a csarnok, két-háromezren jártak ki a mérkőzésekre. Mi változott meg? Hova tűnt a jégkorong szerelmeseinek nagy része?

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...

Mert kijelenthetjük: a csapat tagjai nem csak azok a srácok, akik korcsolyával a lábukon küzdenek és hajtanak - leginkább a csapat másik feléért, azaz értünk, szurkolókért. A csapat tagjai vagyunk mi is, sőt a csapat tagjai lehetn(én)ek még rengetegen. Helyünk még van. Az üres piros-fehér székek, a szellős állószektorok látványa mindenki számára fájó tények. A csapatnak azért, mert minden játékos szívesebben játszik pár ezer fős ordító, doboló és szirénázó tömeg előtt, mint - mondjuk - négyszáz nagyon lelkes és odaadó (s ugyanúgy doboló, ordító stb.), piros-fehér szívű, elszánt drukker előtt - a szurkolók pedig sokkal jobb hangulatban tehetnék a dolgukat.

A kérdés nagyon egyszerű: miért? Miért nem járnak ki a dunaújvárosiak jégkorongmérkőzésre? Hiszen a csapat szállítja a címeket, sikeresek, elszántak. Jó, sőt, egyre jobb iramú mérkőzéseket láthatnak a kilátogatók. Nemes és kemény ellenfelek érkeznek városunkba hétről hétre. De valamiért minden alkalommal ugyanazok, a fentebb már említett arcok köszönnek vissza. Amikor még tető nélküli volt a csarnok, két-háromezren jártak ki a mérkőzésekre. Mi változott meg? Hova tűnt a jégkorong szerelmeseinek nagy része?

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...

A kérdés nagyon egyszerű: miért? Miért nem járnak ki a dunaújvárosiak jégkorongmérkőzésre? Hiszen a csapat szállítja a címeket, sikeresek, elszántak. Jó, sőt, egyre jobb iramú mérkőzéseket láthatnak a kilátogatók. Nemes és kemény ellenfelek érkeznek városunkba hétről hétre. De valamiért minden alkalommal ugyanazok, a fentebb már említett arcok köszönnek vissza. Amikor még tető nélküli volt a csarnok, két-háromezren jártak ki a mérkőzésekre. Mi változott meg? Hova tűnt a jégkorong szerelmeseinek nagy része?

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...

A kérdés nagyon egyszerű: miért? Miért nem járnak ki a dunaújvárosiak jégkorongmérkőzésre? Hiszen a csapat szállítja a címeket, sikeresek, elszántak. Jó, sőt, egyre jobb iramú mérkőzéseket láthatnak a kilátogatók. Nemes és kemény ellenfelek érkeznek városunkba hétről hétre. De valamiért minden alkalommal ugyanazok, a fentebb már említett arcok köszönnek vissza. Amikor még tető nélküli volt a csarnok, két-háromezren jártak ki a mérkőzésekre. Mi változott meg? Hova tűnt a jégkorong szerelmeseinek nagy része?

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...

A kérdésekre mi is keressük a válaszokat... Természetesen nem szemrehányást akarunk tenni. Célunk egyszerű, tán még nemes is: jobb hangulatúvá varázsolnánk a mérkőzéseket, s nem titkoltan még népszerűbbé szeretnénk tenni a világ legjobb sportját, azon belül is a szívünknek legkedvesebb csapatot...